Óvodai beiratkozás változások - Mikortól kötelező óvodába járni?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Az óvodai beiratkozásra vonatkozó hatályos jogszabályt sokan félreértelmezik. Az EMMI munkatársai egy egyszerű példa segítségével magyarázzák el, hogy hogyan kell az óvodai beiratkozásra vonatkozó törvényt helyesen értelmezni. Kiknek kötelező idéntől az óvoda? Mikor óvodaköteles egy gyermek? Óvodai beiratkozással kapcsolatban egy édesapa olvasó küldött levelet szerkesztőségünkbe, amely most nagyon időszerű és sok családot érint. Szerinte az óvodai beiratkozással kapcsolatos jogszabályt nem csak ő, hanem meglepő módon sokan félreértik ,mert nem teljesen egyértelmű. Azt, hogy hogyan kell pontosan értelmezni az óvodai beiratkozásra vonatkozó 2011. évi CXC törvény 8. § (2) bekezdését – az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) munkatársai válaszolták meg nekünk.

Az óvodai beiratkozás sokaknak nem egyértelmű – olvasói levél
„A kislányom 2016. január 20-án tölti be a harmadik életévét. Sajnos nem tudom kideríteni, hogy pontosan mikortól kell óvodába járnia. Az új jogszabályból nem derül ki egyértelműen, hogy mikortól kötelező az óvodába járás.  Annyira nem, hogy az óvodavezetők és a jegyzők sem tudnak kielégítő információval szolgálni. Beszéltem intézményvezetőkkel, jegyzőkkel, gyermekorvossal és az Oktatási Hivatal illetékesével is.  Ez ügyben írtam emaileket hivataloknak és a jegyzőnek, akiktől segítséget kértem. Írásban még nem kaptam választ, de a telefonbeszélgetések megdöbbentettek, mert senki nem tud semmit.

NKt. 8. §  (2) így szól: 'A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.'
Ezt akár többféleképpen lehet értelmezni a mi esetünkben. Vajon mikor kell kislányunkat az óvodába beíratni?”


Mivel sokan félreértelmezik a jogszabályt, az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Köznevelésért Felelős Államtitkárságának legilletékesebb munkatársait kerestük meg. A Hivatal sajtóreferense a Szülők Lapja kérdésére az alábbi választ adta.
 
Óvodai beiratkozást a törvény így szabályozza – EMMI válasza az édesapának
„A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 8. § (2) bekezdés az alábbiakat mondja ki:
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.

Ezt a törvényi hivatkozást kibontva - Mit is jelent?
1.      „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig..” = ha pl. 2013. január 20-án született a gyermek, akkor Ő 2016. augusztus 31-éig értelemszerűen betölti a harmadik életévét.

2.       „…a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától”  =  ha a harmadik életévét 2016. augusztus 31 napjáig  betölti (márpedig a 2013. január 20-án született gyermek azt betölti), akkor a 2016. naptári évben kezdődő nevelési év első napjától, azaz a 2016/2017. nevelési év első napjától, vagyis 2016. szeptember 1-jétől kell majd megkezdenie az óvodakötelezettsége teljesítését.

3.       Ahhoz azonban, hogy mindez bekövetkezhessen, el kell majd menni a gyermeknek (szülőjének) a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzat által 2016. április 20 és május 20 közötti időben kiírásra kerülő óvodai beiratkozásra, amelynek eredményeként  majd jogviszonyt létesít, és megkezdi az óvodakötelezettsége teljesítését 2016. szeptember 1-jétől azaz a 2016/2017. nevelési évtől.„



Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Köznevelésért Felelős Államtitkársága
Fotó: FreeDigitalPhotos

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2015.03.10