Adóbevallás 2017: Több százezer forint kedvezménytől is eleshetsz, ha erre nem figyelsz! - Családi adókedvezmény, első házasok adókedvezménye

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Adóbevallás 2017: Több százezer forint kedvezménytől is eleshetsz, ha erre nem figyelsz! - Családi adókedvezmény, első házasok adókedvezménye A szülőknek a családi kedvezményt, a tavaly esküdteknek az elsőházas kedvezményt, illetve a bérbeadóknak az ebből származó jövedelmüket maguknak kell feltüntetniük a bevallásukban, figyelmeztet a NAV. 2016-ban a személyi jövedelemadó előlegéből több százezer szülő nem vette igénybe a családi kedvezményt, nekik érdemes kiegészíteniük ezzel a bevallástervezetet. Ezt legkésőbb május 22-ig, a bevallás benyújtásának határidejéig tehetik meg - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Minél hamarabb benyújtod, annál hamarabb érkezik a kedvezmény
Tállai András ugyanakkor kiemelte azt is, az érintetteknek nem érdemes kivárniuk a határidőt, hiszen a kiegészített bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül kapják meg a nekik járó kedvezmény összegét.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 3,8 millió magánszemélynek készítette el bevallási tervezetét. Az adózók jelentős többségének nem kell csinálnia semmit, a tervezetük május 22-én automatikusan érvényes bevallássá válik - mondta Tállai András, a hivatal vezetője.

Nem minden kedvezményt tartalmaz a NAV tervezete!
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről van adata az adóhivatalnak. A szülőknek a családi kedvezményt, a tavaly esküdteknek az elsőházas kedvezményt, illetve a bérbeadóknak az ebből származó jövedelmüket maguknak kell feltüntetniük a bevallásukban - sorolta a példákat az államtitkár.

Első házasok kedvezménye - Mi ez pontosan? Korábbi cikkünkből választ kapsz, kattints ide »

A tervezethez csak a kifizetőktől érkező adatokat használhatja a NAV, azt nem teheti meg, hogy a tavalyi bevallásokat alapul véve tölti ki a kedvezményes sorokat. De mindent elkövetnek, hogy mindenki igénybe vehesse a neki járó kedvezményt, így ha eltérést vagy hiányzó hónapokat találnak a munkáltatói adatszolgáltatásban, akkor erre külön felhívják az érintettek figyelmét - jegyezte meg Tállai András.

Sokkal többeknek járna a családi kedvezmény, mint aki végül érvényesíti az adóbevallásában
A kifizetők adatszolgáltatása szerint tavaly havonta átlagosan 790 ezer magánszemély érvényesítette év közben az adóelőlegéből a családi kedvezményt, azonban a korábbi évek szja-bevallásait alapul véve, erre mintegy 1,1 millióan lennének jogosultak.

Így mintegy 300 ezer szülőnek mindenképp érdemes a lehető leghamarabb kiegészítenie a tervezetét a családi kedvezménnyel, amely egy háromgyerekes családnál havonta 100 ezer forint megtakarítást is jelenthet. Az érintetteknek a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja az adóelőlegből igénybe nem vett családi kedvezmény összegét.

Még többet a családi kedvezményről korábbi cikkünkben olvashatsz, kattints »

Ingatlanbérbeadásból származó jövedelem bevallása
Az ingatlanbérbeadásból származó jövedelem sem szerepel a bevallási tervezetben, hiszen a kifizető adatszolgáltatás hiányában erről nincs pontos, összegszerű adata a NAV-nak. A 2015-ről szóló szja-bevallások elemzéséből kiderült, hogy több mint 72 ezer magánszemély adta bérbe ingatlanját, és fizette be az államkasszába a közterheket. Ezzel az adattal minden bérbeadónak érdemes kiegészíteni május 22-ig a tervezetét, hiszen addig lehet számot adni a tavaly megszerzett jövedelmekről. A kockázatelemzők jelzése alapján indult esetleges ellenőrzéskor a revizorok a ténylegesen megszerzett jövedelmet vetik össze a bevallottal, ezért a bevallásban nem is érdemes eltitkolni semmilyen jövedelmet - hangsúlyozta Tállai András.

Ügyfélkapun keresztül a legegyszerűbb bevallani
Az MTI kérdésére a NAV vezetője elmondta: május 14-ig az e-szja rendszeren keresztül 408 ezren küldték már be a bevallásukat. A beküldők háromnegyede, 304 ezer adózó módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által összeállított dokumentumot. Az e-szja teljes szolgáltatását ügyfélkapun keresztül lehet maximálisan kihasználni, ezért akinek még nincs, annak május 20-ig mindenképpen érdemes ügyfélkaput nyitnia - javasolta.

Figyelem: az adóbevallás beadási határideje: 2017. május 22. hétfő!
Az idén először mindenkinek elkészítette a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetét, amit még egy hétig ellenőrizhetnek és egészíthetnek ki az adózók. Ha nem nyúlnak hozzá és elfogadják, akkor a tervezet május 22-én adóbevallásnak minősül - közölte a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.

Kiss Péter András hozzátette: május 22-ig lehet rendelkezni az 1+1 százalékról is, amellyel az adózó eldöntheti, kinek szánja támogatását: egyháznak, civil szervezetnek vagy a nemzeti tehetségprogramnak. Akinek ügyfélkapuja van, annak egyszerű volt a dolga, mert azon keresztül mindent elintézhetett, akinek viszont nem, annak március közepéig kérnie kellett a postázást, mintegy 800 ezer ember kapott levelet a NAV-tól.

A szóvivő az adóbevallás esetleges kiegészítésére példaként hozta az ingatlankiadásból származó jövedelmet, amellyel ki kell egészíteni a NAV által készített tervezetet. Felhívta a figyelmet május 22. után az szja-bevallást már csak önellenőrzéssel lehet korrigálni. Az adózók kérhetnek részletfizetést is, ha megfizetendő adójuk 200 ezer forint alatt van, akkor 6 havit; ha e feletti összeg, akkor részletfizetési kedvezményt kell kérniük a NAV-tól - közölte a NAV adószakmai szóvivője.

Forrás: MTI
Fotó: Pexels

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2017.05.16