Orbán Viktor: Hétfőtől nem járnak a gyerekek iskolába, otthonról folyik a tanulás - Ezt lehet tudni a tanterven kívüli digitális munkarendről

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Orbán Viktor: Hétfőtől nem járnak a gyerekek iskolába, otthonról folyik a tanulás - Ezt lehet tudni a tanterven kívüli digitális munkarendről A pedagógus szervezetek és a szülők is azt kérték, zárjanak be az iskolák, hogy a koronavírus ne terjedhessen, pénteken pedig minden párt az iskolák bezárása mellett érvelt, így Orbán Viktor döntött. Immáron 19-re emelkedett a magyarországi koronavírusos betegek száma, és a többi ország tapasztalatából kiindulva ez a szám növekedni fog. Az országban veszélyhelyzetet hirdettek, de sokan úgy vélték, nem elég a szigorítás, az iskolákat is be kellene zárni, mint sok már európai országban.

Az iskolák bezárása mellett érvelt a Pedagógusok Demokratikus Szervezete, a kétségbeesett szülők pedig petíciót indítottak az óvodák, iskolák mielőbbi bezárását követelve:

"Kérjük Magyarország Kormányát, hogy sürgősen tegyen határozott és drasztikus lépéseket a koronavírus terjedésének megfékezésével kapcsolatosan az oktatási intézményekben! Függesszék fel az bölcsődék, óvodák működését, az általános iskolákban, középiskolákban és egyetemeken az oktatást! Az intézmények szükség szerint azoknak az óvodásoknak, kisiskolásoknak, akiknek a felügyeletét otthon semmiképpen sem tudják megoldani a szülők, biztosítson ügyeletet, de az intézmények látogatása ne legyen kötelező és az oktatás egy időre SOS álljon le, nagyobb tanulók esetében történjék online. Köszönjük szépen!"

A gyerekekre nem veszélyes, de hordozóként terjeszthetik a vírust
Bár a gyerekekre az előzetes adatok szerint nem veszélyes a vírus, ugyanakkor vírushordozóként bevihetik a közösségbe a vírust, és haza is vihetik onnan szüleiknek, nagyszüleiknek - anélkül, hogy akár észrevennék, hiszen sokaknál tünetmentes a vírusfertőzés.

Akárhogy is, az Operatív törzs a veszélyhelyzet kihirdetését követően sem érezte indokoltnak az iskolák bezárását, ám péntek délutánra fokozódott a helyzet. Mint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken délután közölte az újságírókkal, valamennyi parlamenti párt egybehangzóan az iskolák hétfői bezárása mellett foglalt állást a koronavírus terjedése miatt a pénteki hétpárti megbeszélésen Mint mondta: ezt fogja a kormány felé tolmácsolni, és várhatóan 24 órán belül döntést hoznak.

Tekintettel vannak a szülőkre
Gulyás Gergely közölte: az operatív törzsnek van egy szakmailag megalapozott véleménye. Magyarországon a megbetegedések száma az egyik legalacsonyabb Európában, s önmagában ez talán nem indokolná az iskolák bezárását. Ugyanakkor azt is látják, hogy nagyon sokan nem érzik biztonságban a saját gyermekeiket, és ebben a helyzetben arra kell tekintettel lenni, hogy a védekezéshez úgy tudjanak hozzájárulni, hogy az Magyarország polgárai számára a lehető legmegnyugtatóbb legyen - fogalmazott a miniszter.



Tanterven kívüli digitális munkarend lép életbe
Végül március 13-án, este 21:15-kor maga Orbán Viktor állt a mikrofon elé, és egyebek közt beszámolt a sok szülőt érintő döntésről. Mint elmondta, március 16-án, hétfőtől új oktatási munkarend lép életbe, melynek neve "Tanterven kívüli digitális munkarend". Ennek lényege, hogy a gyerekek nem járnak iskolába, nem látogathatják az intézményeket, csak az iskolaigazgató, valamint a tanárok, akik folytatják az oktatást - ha meg tudják oldani, akkor otthonról, ha pedig nem, akkor az iskola digitális eszközei segítségével.

Mint a miniszterelnök elmondta, tervezték már ennek a bevezetését, de csak jövőre szándékoztak beindítani, ezért elképzelhető, hogy döcögni fog, de sokkal jobb, ha folytatódik a tanítás, mint ha véget érne - így a tanulók tudnak tanulni, a tanárok pedig tanítani, az érettségire való készülés is folytatódhat.

Ez természetesen új módszertant is igényel, de erre is készülnek, a jövő héttől módszertani ajánlásokat fogalmaznak meg a tanárok felé. Ha kell, akár kiscsoportos gyermekmegőrzést is lehet szervezni, bár jobb lenne, ha a gyerekek otthon maradnának. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy lehetőleg ne a nagyszülők vigyázzanak az unokákra, hiszen a vírus rájuk a legveszélyesebb.

A részletekről rendeletben is tájékoztatnak mindenkit, ezek a napokban jelennek majd meg.

Sztárokkal indítanak kampányt
Hétfőtől egyébként a magyar kormány hazai hírességekkel figyelemfelhívó kampányt indít, amelynek célja, hogy minél többen hasznos és megbízható információkhoz jussanak a koronavírussal kapcsolatban - közölte a kormányszóvivő pénteken a Facebook-oldalán.

Azt írta: a következő héttől kezdve videókban mondják el a legfontosabb tudnivalókat, legyen szó akár a megelőzésről, akár a hiteles tájékozódásról. A kampány résztvevői "első szóra, mindenféle tiszteletdíj nélkül, örömmel csatlakoztak ehhez a célhoz" - közölte. Kiemelte: "felemelő és megindító látni, hogy mi, magyarok, ha baj van, összefogunk, figyelünk és vigyázunk egymásra".

"Mutassuk meg, hogy sokan vagyunk és vigyázunk egymásra" - tette hozzá a kormányszóvivő.

Forrás: MTI, Facebook/kormany
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2020.03.13