Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Óraátállítás 2021: Ezen a napon kell átállítani az órát idén márciusban! - A járványhelyzetben is jön a n - Szülők Lapja

Óraátállítás 2021: Ezen a napon kell átállítani az órát idén márciusban! - A járványhelyzetben is jön a nyári időszámítás

Szülőklapja képBár most minden a koronavírus járvány harmadik hullámáról szól, azért szép lassan megyünk bele a tavaszba - így eljött a tavaszi óraátállítás ideje is. Hogy pontosan melyik nap kell tekergetni az órát 2021-ben? Elmondjuk.

Szerző: Szülők lapja
2021-03-24
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 805 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár most minden a koronavírusról szól, azért szép lassan megyünk bele a tavaszba - így eljött a 2021-es tavaszi óraátállítás ideje is. Hogy pontosan melyik nap kell tekergetni? Elmondjuk.

2016-ban felmérés volt róla
2016-ban az derült ki egy felmérésből, hogy az emberek négyötöde szíve szerint eltörölné az óraátállítást - de ha mégis óraátállítás, akkor a többség örökre a nyári időszámítást tartaná meg.

A téli időszámítás ellenzőinek fő érve pedig a korai sötétedés: 10-ből 4 emberben a korai sötétség rossz közérzetet vált ki, a felmérés résztvevőinek nagyobbik hányada ilyenkor munka után már nem is nagyon megy a szabadba.

Az óraátállítás sokak szerint rossz hatással van az emberre: felborul a biológiai egyensúly, emiatt nehézkes az átállás.



2018-ban ismét felmerült az óraátállítás eltörlése
A téma 2018-ban ismét előkerült, amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a ZDF német országos közszolgálati televíziónak azt nyilatkozta, az emberek akaratának megfelelően meg kell szüntetni az évenként kétszeri óraátállítást, és át kell térni az állandó nyári időszámításra - ugyanakkor végül ebből sem lett semmi, továbbra is évente kétszer tekergetünk.

Mikor kell órát állítani 2021-ben?
2021. március 28-án vasárnap hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára, egy órával előre kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. Tehát veszítünk egy órát, ugyanakkor jó hír, hogy későbbi órában kezd el este sötétedni.

A kutatók egyébként megosztottak abban a kérdésben, hogy a számok alapján van-e értelme az óraátállításnak, de az emberek közérzete általában jobb lesz tőle, hiszen innentől kezdve tudatosul az emberekben, hogy közeleg a nyár.

Fotó: Pixabay

Címkék: óraátállítás 2021, tavaszi óraátállítás, nyári időszámítás 2021

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Adóbevallás 2021: Elérhető az szja-bevallási tervezet! - Meddig módosíthatod? Meddig postázzák? Határidők, teendők
Adóbevallás 2021: Elérhető az szja-bevallási tervezet! - Meddig módosíthatod? Meddig postázzák? Határidők, teendők

A NAV több mint 5,4 millió adózónak készítette el a 2020-as szja-bevallási tervezetét, amely elérhető és jóváhagyható elektronikusan, aki nem rendelkezik a szükséges KAÜ-azonosítóval, április 15. éjfélig kérheti a tervezet postázását.

tovább a cikkre
Müller Cecília: 2 új vakcina lesz elérhető Magyarországon - Ezeket engedélyezte az OGYÉI
Müller Cecília: 2 új vakcina lesz elérhető Magyarországon - Ezeket engedélyezte az OGYÉI

Két új koronavírus elleni vakcinát engedélyezett az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI): az egyik a kínai CanShino, a másik a Covishield, az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája.

tovább a cikkre
Gulyás Gergely: A lazításnak nincs itt az ideje! - Ez hangzott el a mai Kormányinfón
Gulyás Gergely: A lazításnak nincs itt az ideje! - Ez hangzott el a mai Kormányinfón

Gulyás Gergely a március 18-ai kormányinfón elmondta, mire jutott a kormány - marad minden a régiben, vagy tovább szigorítanak-e az intézkedéseken március 22-től.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Paradicsomos burgonya

Paradicsomos burgonya

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 1, vagy 2 db paradicsom 6,5 dkg burgonya

Recept:

A paradicsomot nyersen szitán átpaszírozzuk, 2 evőkanál vizet adunk hozzá és felforraljuk (egészen addig, amíg kissé bebőrösödik).
A krumplit kevés vízben puhára főzzük, átpasszírozzuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és összeforraljuk.

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Óriásplakáton köszöntek el ballagó diákjai Eszti nénitől - Így reagált a tanárnő a kedves meglepetésre

vissza vissza