Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Galgóczi Ágnes: Május 10-től év végéig visszatérhetnek a diákok az iskolába - Miről beszélt még a járvány - Szülők Lapja

Galgóczi Ágnes: Május 10-től év végéig visszatérhetnek a diákok az iskolába - Miről beszélt még a járványügyi szakember?

Szülőklapja képMájus 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak, de a maszkviselés még egy darabig velünk marad.

Szerző: Szülők lapja
2021-04-26
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 949 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedvezően alakulnak a járványügyi adatok, folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, és egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője április 25-én, vasárnap a közmédiával.

Galgóczi Ágnes elmondta: szombaton 2328 új fertőzöttet azonosítottak, és 205-en haltak meg. A javuló adatok ellenére azonban a védelmi intézkedések és a higiéniás szabályok betartása továbbra is fontos - emelte ki.

Fontos az egyéni felelősség
Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a teraszok kinyitottak, a kedvező adatok megtartásához fontos az egyéni felelősség is.



Május 10-től év végéig folyhat a jelenléti oktatás
Kitért arra is, hogy május 10-től a felső tagozatosok és a középiskolások is visszatérhetnek az iskolákba, és év végéig jelenléti oktatás mellett tanulhatnak. A digitális oktatás jól bevált, de a közösség szempontjából fontos a jelenlét is - mondta. (Bár a nem egyértelmű, hogy a szakember a tanév végére vagy a 2021-es év végére gondolt - a szerk.)

Jön a kínai vakcina
Ismertette: a szombaton Magyarországra érkezett 600 ezer adag Sinopharm-vakcinát vasárnap szállítják ki a kórházi oltópontokra és a háziorvosi rendelőkbe, ahol hétfőn, kedden és szerdán a tömeges oltási program részeként oltják a regisztráltakat. Emlékeztetett, a kórházi oltópontokon történő oltásokra online lehet időpontot foglalni. Ezt kell tudnod az online időpontfoglalásról »

Minden Magyarországon használt oltóanyag hatékony és biztonságos - hangsúlyozta Galgóczi Ágnes, javasolva, hogy mindenki éljen az oltás lehetőségével.

Galgóczi Ágnes azt mondta, a járvány alakulásának függvényében fokozatosan lazítanak a korlátozásokon, a maszkviselés azonban "egy ideig még velünk marad".

Maruzsa Zoltán is megszólalt
Várhatóan tovább nő a héten azoknak a száma, akik elviszik gyermekeiket óvodába vagy - az alsó tagozatosokat - iskolába - ezt már Maruzsa Zoltán mondta el a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában április 26-án, hétfőn.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormány úgy ítélte meg, hogy a járványügyi helyzet javulásával itt az ideje visszatérni a hatékonyabb, jelenléti oktatásra. Ugyanakkor lehetővé tették, hogy a szülők, ha nem akarják, ne vigyék vissza gyermeküket az oktatási intézményekbe, a hiányzásokat "kellő rugalmassággal" kezelik.

Az óvodások és alsósok többsége már visszatért
Az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán múlt héten állt vissza a jelenléti oktatás, az adatok szerint az iskolákba a gyerekek 75 százaléka tért vissza, az óvodákba 60 százalékuk - közölte az államtitkár.

Jelezte: arra számít, hogy a héten tovább emelkedik az óvodába és iskolába vitt gyermekek száma, a hétfői adatok kedden, szerdán állnak majd rendelkezésre. Véleménye szerint két-három hét múlva azok a szülők is beviszik az iskolába a gyermeküket, akik eddig otthon tartották őket. Ráadásul május 10-én nyitnak a középiskolák és a felső tagozat is, utána a teljes oktatás visszaáll a jelenléti munkarendre - tette hozzá.

A házi feladatokat a Kréta rendszerén kapják meg, akik otthon maradnak
Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy a kormány döntése világos, jelenléti oktatásra álltak át az iskolák, az otthon maradottak a házi feladatokat például a KRÉTA-rendszeren keresztül kapják meg. De nem várható el a pedagógusoktól a párhuzamos oktatás, az, hogy megtartsák a jelenléti és online órákat is - fűzte hozzá.

Van értelme kinyitni a középiskolákat egy hónapra
Hangsúlyozta: van értelme a középiskolák május 10-ei nyitásának, hiszen így a tanév egytizedét még jelenléti oktatásban tölthetik a diákok. Ennek a tanévzárás szempontjából van jelentősége, ugyanis lehetőséget ad az esetleges pótlások biztosítására, a felzárkóztatásra, a tudás rendszerezésére és közösségépítésre - mondta.

Szólt arról is: az érettségiket a tavalyi rend szerint szervezik meg, hogy biztosítható legyen a távolságtartás.

Legyen felelősség az érettségizőkben
A hétvégi terasznyitással kapcsolatban kiemelte: látta ő is a képeket, és reméli, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik az ilyen rendezvényeket, tömegjeleneteket, mert az az érdekük, hogy részt tudjanak venni az írásbeli érettségi vizsgán.

Olvasd el ezt is!
A nyitás következő lépései: Ez történik, ha meglesz a 4 millió beoltott - A kormány ismertette a részleteket »


Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Címkék: maszkviselés, járványhelyzet, galgóczi ágnes

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Járványhelyzet nyitás 2021: Ez vár ránk, ha meglesz a 4 millió beoltott! - A kormány közzétette a részleteket
Járványhelyzet nyitás 2021: Ez vár ránk, ha meglesz a 4 millió beoltott! - A kormány közzétette a részleteket

Amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe. Ezen intézkedések jelentős része védettségi igazolványhoz kötött, akiknek már van védettségi igazolványa, ők a védettek.

tovább a cikkre
Online időpontfoglalás Covid-elleni védőoltásra: 10 dolog, amit jó tudnod, ha magadnak foglalsz időpontot
Online időpontfoglalás Covid-elleni védőoltásra: 10 dolog, amit jó tudnod, ha magadnak foglalsz időpontot

Megnyílt az online időpontfoglaló. Mostantól minden érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten oltási időpontot foglalni. Hogyan történik az időpontfoglalás?

tovább a cikkre
Orbán Viktor: 4 millió beoltottnál mehetnek moziba, állatkertbe, játszóházba, kalandparkba a védettségi igazolvánnyal rendelkezők
Orbán Viktor: 4 millió beoltottnál mehetnek moziba, állatkertbe, játszóházba, kalandparkba a védettségi igazolvánnyal rendelkezők

A miniszterelnök elmondta, az április 26-ai hét közepén, szerdán-csütörtökön meglehet a 4 millió beoltott is, akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Alma túróval

Alma túróval

Uzsonnaételek gyümölcsből >>
8 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Alma Túró

Recept:

A megmosott, meghámozott almát lereszeljük. A kb. azonos mennyiségű sovány tehéntúrót szitán áttörjük, majd az almával simára keverjük.

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Betegségek

Mert az ő egészsége a legfontosabb… (x)

vissza vissza