Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Gulyás Gergely: Augusztusig biztosan kell a védettségi igazolvány annak, aki rendezvényekre, szállodába menne - Szülők Lapja

Gulyás Gergely: Augusztusig biztosan kell a védettségi igazolvány annak, aki rendezvényekre, szállodába menne

Szülőklapja képGulyás Gergely a mai Kormányinfón ismét beszélt az oltások fontosságáról, és elmondta azt is, hogy meddig lesz szükség a védettségi igazolványokra.

Szerző: Szülők lapja
2021-05-06
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Ez a cikk 758 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón ismét beszélt az oltások fontosságáról, és elmondta azt is, hogy meddig lesz szükség a védettségi igazolványokra.

Mint a miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, az oltásoknak köszönhető, hogy sikerült megtörni a  a koronavírus-járvány harmadik hullámát, négy hét alatt közel kétmillió oltást tudtak beadni és továbbra is fontosnak tartja, hogy minél többen beoltassák magukat.

A legfrissebb adatok szerint 5 millió felett jár azoknak a száma, aki vagy már megkapta az oltást vagy arra vár, közel 80%-át beoltották már a regisztráltaknak.

Gulyás Gergely: Augusztusig biztosan kell a védettségi igazolvány, ha rendezvényekre, szállodába akarsz menni

Augusztusig biztosan kell a védettségi igazolvány
Az kaphatja vissza a megszokotthoz közeli életét, aki felveszi az oltást, azaz védett. Kiemelte, augusztusig biztosan fennmaradnak a korlátozások, tehát csak az mehet koncertekre, szállodákba, éttermekbe, kulturális programokra, edzőterembe, akinek van védettségi igazolványa.

A védettségi igazolványokkal kapcsolatos panaszokra azt mondta, hogy soron kívüli ügyintézést kértek, hogy minél előbb megkaphassa mindenki az igazolványát, aki valamiért nem jutott hozzá.

A védettségi igazolványt egyébként az első oltás után állítják ki és postázzák, de a védettségi igazolvány érvényét veszti, ha valaki nem adatja be magának a második oltást.

16-18 évesek oltása
Ismeretes, hogy hamarosan megkezdődik a 16-18 évesek oltása is -  tőlük azt kérik, hogy május 7-ig regisztráljanak a koronavirus.gov.hu oldalon, ezt követően teszik majd közzé, hogy mikor lehet az oltásra időpontot foglalni ennek a korosztálynak. Erről bővebben itt írtunk »

Mint Merkely Béla ezzel kapcsolatban elmondta, azért fontos a fiatalok oltása, mert ők a vírusjárvány vektorai, ők azok, akik a legaktívabban jönnek-mennek, sok emberrel érintkeznek, ezért fontos velük is kiegészíteni a beoltottakat. Bár eddig is olthatták volna őket a Pfizerrel, ugyanakkor mérlegelni kellett, hogy először az idősek és veszélyeztetettebbek kapják meg az oltást, most azonban eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy a fiatalokat is oltsuk.

Forrás: Kormányinfó

Címkék: védettségi igazolvány, koronavírus elleni védőoltás

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Covid elleni oltás gyerekeknek: Júniusra kiderül, hogy lehet-e használni a Pfizer vakcináját a 12-15 éveseknél
Covid elleni oltás gyerekeknek: Júniusra kiderül, hogy lehet-e használni a Pfizer vakcináját a 12-15 éveseknél

Az Európai Gyógyszerügynökség megkezdte annak értékelését, hogy a Pfizer és a BioNTech vállalatoknak az új típusú koronavírus ellen - SARS-CoV-2 - kifejlesztett vakcinája alkalmazható-e a 12-15 éves korosztály esetében.

tovább a cikkre
16-18 évesek koronavírus elleni oltása: Május 7-ig regisztráld be a gyermeked, ha szeretnéd beoltatni
16-18 évesek koronavírus elleni oltása: Május 7-ig regisztráld be a gyermeked, ha szeretnéd beoltatni

Az operatív törzs május 4-ei, keddi sajtótájékoztatóján elsőként György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője beszélt a jelenleg elérhető oltásokról, illetve az oltási programról.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Hókifli

Hókifli

Sütemények >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 300g liszt 1 db margarin 1 db tojás kevés tej

Recept:

A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a tojást és annyi tejet, hogy gyúrható legyen. Fél órára a hűtőbe tesszük, majd lisztes deszkán kinyújtjuk. Pohárral kiszaggatjuk, közepét darált dióval, vagy lekvárral megtöltjük. Félbehajtjuk, széleit m(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Dinók, játszóház, labirintus, aligátorok, rájasimogatás - Felejthetetlen gyereknapi élményekkel leptek meg húsz gyermeket

vissza vissza