2023. december 08 |Emőke, Mária, Mátyás...
Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > Több apanap, 44 nap szabadság kisgyerekeseknek, távmunka vagy részmunka gyerekes szülőknek - Így változik a munk - Szülők Lapja Több apanap, 44 nap szabadság kisgyerekeseknek, távmunka vagy részmunka gyerekes szülőknek - Így változik a munka törvénykönyve
Szerző: Szülők lapja 2022-11-03 Forrás: Szülők lapja ![]() Ez a cikk 400 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése - közölte a tárca november 3-án az MTI-vel.A közlemény szerint a jogalkotási tervek a munkavállalók, családok érdekei mellett figyelembe veszik a költségvetés teherbíró-képességét és a vállalkozások lehetőségeit, mozgásterét is. Kiemelték, hogy a munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé. 10 apanap A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az "apanapok" száma, azaz az érintettek gyermekük születése után kivehető 10 munkanappal rendelkezhetnek. 44 nap szabadság a szülőnek a gyerek hároméves koráig Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót, amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója - ismerteti a TIM. ![]() Gondozói szabadság A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is, ennek értelmében az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb 5 munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A gyerek 8 éves koráig nagyobb rugalmasság A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A közlemény szerint a változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni. Kiszámíthatóbb munkafeltételek Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót. Munkaidő-beosztás változtatása min. 2 nappal a munkakezdés előtt A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg. Ingyenes céges képzések A tárca közleménye szerint új elemként jelenik meg a javaslatban, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket. A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe. Forrás: MTI Fotó: Freepik/garetsvisual Címkék: távmunka, részmunka, kisgyerekes szülő, munka törvénykönyve ![]() [x] hirdetés ![]() Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() Óraátállítás 2022 ősz: Ezen a napon kell átállítani az órát idén októberben! - Mikor kezdődik a téli időszámítás?2022-ben sem marad el az óraátállítás, amikor az ország átáll a téli időszámításra: idén a négy napos hosszú hétvége hosszabbodik meg plusz egy órával. ![]() Nem nyitnak ki az óvodák jövő pénteken a 15. kerületben, így tiltakoznak a dolgozók az alacsony bérek ellenPolgári engedetlenség: 2022. október 21-én a kerület óvodáinak dolgozói nem fogják felvenni a munkát, intézményeik nem tudnak gyermekeket fogadni. A kerület összes tagóvodája zárva lesz, írták közleményükben. ![]() Vádat emeltek az anya ellen, aki 10 éves fiának szexet szervezett a születésnapjára - Videóra vették és posztolták az aktustVádat emeltek egy nő ellen, aki tízéves fiának születésnapjára szexuális együttlétet biztosított egy fiatalkorú lánnyal. A lány és egy, az aktust telefonján rögzítő fiú ellen szintén vádat emeltek. Recept ajánlatunk![]() Töltött tojásUzsonnakrémek kenyérre >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: tojás majonéz mustár pritamin paprika póréhagyma tejföl reszelt sajt fűszerpaprika ízlés szerint! Recept: A tojásokat alaposan megmossuk, majd héjában keményre főzzük (kb. 15 perc). Amikor kihűlt, megpucoljuk, hosszában kettévágjuk. A sárgáját külön tálba tesszük, összetörjük, hozzákeverünk annyi tejfölt, hogy krémes legyen, ízesítjük majon&(...) tovább a teljes recepthez... |