A tanulási nehézségek hátterében számos ok állhat. Ezek feltérképezése után néhány egyszerű módszerrel feloldhatjuk a gátló tényezőket. Cikkünkben tippeket nyújtunk az egyszerűbb blokkok oldására. A mélyebb gyökerű problémáknál érdemes kineziológus szakember segítségét kérni.
Az agyról – gyerekeknek
Ha egy gyereknek tanulási nehézségei vannak, fontos, hogy el tudjuk neki magyarázni, hogyan is működik az agya. Persze a tudományos verzió az ő számára unalmas, hosszú, és nehezen felfogható, így játékosan érdemes bemutatni az agy működését.
Jó megoldás lehet, ha úgy beszélünk vele az agyról, mintha egy ház lenne. Ebben a házban vannak tágas és világos szobák, vannak azonban kicsik és szabálytalan alakúak is. A házban sok a zegzugos folyosó és csigalépcső. Fontos, hogy az agyházban minden szoba ajtajának nyitva kell lennie ahhoz, hogy kedve szerint sétálgathasson benne a gyermek, akkor pedig minden feladatot jól, gyorsan és könnyen fog elvégezni és a tanulás örömet jelent majd számára. Ha viszont vannak olyan szobák, melyek ajtaja csukva van vagy nehezen nyílik, akkor előfordulhat, hogy a házi feladatot rosszul oldja meg, mert fél, hogy rossz jegyet kap. Amikor a jobb és a bal oldali szobák között folyosó nehezen átjárható, akkor a két oldal nincs összhangban, nehézzé válhat az összefüggések megértése vagy az olvasottak megjegyzése. Így könnyebben el is fárad, esetleg utál tanulni. Egy pár tanuláskönnyítő gyakorlat elvégzésével segíthet a csukott ajtó megnyitásában, a folyosó átjárhatóvá tételében.
Néhány tanulási blokk és azok oldása
- Vízhiány:
Testünk 70%-a víz, ez a felelős a megfelelő információáramlásért. Ez az agyunkra is vonatkozik: megfelelő vízfogyasztás híján nem tud jól működni, a gondolkodás folyamata lelassul, fáradtság, dekoncentráltság alakul ki.
A gyermek tanulás előtt és közben igyon sok (szénsavmentes) vizet.
- Táplálkozás:
Az egyoldalú táplálkozás, sok cukor, finomliszt, szénsavas üdítők, a színező- és tartósítóanyagok sokat követelnek a szervezettől, így emésztési problémák, hiperaktivitás, agresszivitás és koncentrációs problémák alakulhatnak ki, sőt ezek az anyagok allergiát is okozhatnak.
Tápláljuk gyermekünket változatos és természetes táplálékokkal és csökkentsük a cukor mennyiségét.
- Szülői elvárás:
A szülők – természetesen – a legjobbat akarják a gyermeküknek. Túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a társadalmi értékeknek, a gyerekben már meglévő képességekkel szemben. Az elvárások miatt a gyerek túlterhelt lesz, kialakul a sikertelenségtől való félelem. Ez blokkolja és további romlás következhet be a teljesítményében.
A szülőnek el kell fogadnia a gyermek adottságait, meg kell ismerni és támogatni kell a rá jellemző képességeket.
- Félelem és egyéb érzelmi problémák:
Gyakran olyan helyzetbe kerül a gyerek, amikor megszégyenül vagy kineveti a többi gyerek. A negatív élmény bevésődik az agyába és a testébe egyaránt. Bizonyos események, melyek hasonlítanak a negatív élmény eseményeihez (lehet ez akár egy arcjáték vagy testtartás is), az elfojtott múltbeli tapasztalatokkal összefüggésbe hozható érzelmeket váltanak ki. Ezek után hasonló szituációban hasonlóan fog viselkedni.
Ebben az esetben érzelmi stresszoldásra (a kineziológia egyik technikájára) van szükség: meg kell találni a blokkot okozó helyzetet, átprogramozni a történteket, és az új verziót elmenteni az agyban.
Az agyféltekékről felnőtteknek
Agyunk két agyféltekéből áll. A kettőt egy mély barázda választja szét, melyen egy vastag rostnyaláb húzódik (Corpus-callosum). Ez a híd felelős a két agyfélteke közötti információcseréért. A jobb agyfélteke irányítja a bal testfelünk összes funkcióját, a bal agyfélteke pedig a jobboldalit. Mivel az emberek nagyobb számban jobbkezesek, így általában a bal agyfélteke dolgozik erősebben. Fontos viszont a két agyfélteke összehangolása, hiszen megvan mindkettőnek a feladata, és ezeknek egyensúlyban kell lenniük a testünk és szellemünk kielégítő működéséhez.
A bal agyfélteke logikus, analitikus, racionális, objektív, szervezett, verbális, ő felelős az időérzékért, a vizuális tervezésért. A jobb agyfélteke intuitív, egységes, kreatív, szubjektív, non-verbális, gondoskodik arról, hogy át tudjunk tekinteni dolgokat és legyen vizuális emlékezetünk. A felsorolt tulajdonságok tükrében szokás mondani, hogy a bal agyfélteke (így a jobb testfelünk) a férfias, a jobb agyfélteke (így a bal testfelünk) a nőies oldalt képviseli.
Napjainkban egyre többen fordulnak alternatív gyógymódokhoz betegségeik gyógyításával kapcsolatban. Ez főképp akkor tűnik jó megoldásnak, ha a nyugati orvoslás szemében láthatatlan, felderíthetetlen, lelki eredetű betegségről van szó.
Gyakran találkozunk fiús lányokkal, lányos fiúkkal. Ennek hátterében több tényező is állhat, akár még a babavárás időszakáig is vissza kell menni az okok feltárásakor.
Az én-tudat kialakulása (2 -2 és fél év körül) időszakában a gyermek átéli önmaga különálló lényét, hogy ő ki és milyen. Ebbe az én-képbe természetesen épül be a nemisége, testképe, nemi identitása. Érdeklődéssel szemléli, hogy az ő teste kihez hasonló, kitől eltérő, és ezen belül kiemelkedő jelentőséget kapnak a nemi szervek.
Hozzávalók: 200 g cseresznye
30 ml tejföl
10 dkg liszt
fahéj, szegfűszeg
citrom leve és héja
pici cukor
Recept:
Egy fazékba felteszünk forrni vizet, amit egész fahéjjal, szegfűszeggel, alaposan megmosott citrom vékonyra szeletelt héjával ízesítünk. A víz fedő alatt forrjon. Kb. 10 perc forrás után kiszedjük a fűszereket, és beletesszük a vízbe a magozott cseresznyét. A tejfölt (...) tovább a teljes recepthez...