Főoldal > Cikkek > Meddőség > A húsz éve lefagyasztott embrióból kisbaba született - Szülők Lapja

A húsz éve lefagyasztott embrióból kisbaba született


Egészséges kisbaba született egy húsz évvel ezelőtt lefagyasztott embrióból. Ilyen hosszú ideig még nem tároltak megtermékenyített petesejtet a beültetés előtt - számolt be a Daily Mail.

Szerző: Szülők lapja
2011-04-13
Forrás: Szülők lapja
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Az anyuka 10 évig próbálkozott hiába
Az újszülött édesanyja, egy 42 éves, amerikai nő tíz éven keresztül próbálkozott mesterséges megtermékenyítéssel, de nem fogant meg. Tavaly azonban egy másik pár ivarsejtjeiből létrehozott, lefagyasztott embriót ültettek a méhébe, így született meg májusban csaknem 3 kilós kisfia. 1990-ben 5 embriót hoztak létre egy párnak, akiknél akkor sikerrel járt a beültetés, ezért a maradék négyet felajánlották „örökbefogadásra”.


20 év után is életképes volt az embrió
Két évtizeddel később a négy embriót felkínálták a 42 éves asszonynak és férjének azon a klinikán, ahol a meddőségi kezelést kapták. Csak két embrió élte túl a procedúrát, ezeket be is ültették az asszony méhébe, ahol az egyikből egészséges gyermek fejlődött ki. Szakértők úgy vélik, hogy az eset bizonyítja a hosszú távú tárolás problémamentességét és ez lehetőséget adhat a középkorú nők számára a biztosabb gyermekvállalásra. Alapos kiválasztással ugyanis olyan embriót ültethetnek a méhükbe, amelyet sikerrel ki is hordhatnak.


Forrás: medipress

 

Címkék: lefagyasztott embrió, baba, petesejt, megtermékenyítés, beültetés, gyermekvállalás

hirdetés

VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEK

Tündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz
Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Új remény a meddőséggel küzdőknek! - Hatékonyabb és olcsóbb is!

Hatszoros a sikeres megtermékenyítés esélye, ha a lombikprogramban résztvevő nőt szójaalapú összetevőkkel kezelik. Az évek óta hiába próbálkozó páciensek fele a kezelés után az első alkalommal teherbe esett.

tovább a cikkre
Mennyit kell várni vetélés után a következő babára?

Igen jó eséllyel szövődménymentes lesz a terhességük azoknak, akik vetélésük után kevesebb mint hat hónappal esnek teherbe, állítják skót kutatók. Mindmáig vita tárgyát képezi az időtartam, amit vetélést követően várni célszerű.

tovább a cikkre
Ha késik a kistestvér – másodlagos meddőség

Dr. Kőrösi Tamás cikkéből kiderül, hogy hogyan lehetséges, hogy egy korábbi sikeres várandósság után a kistestvér érkezése sokáig várat magára.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Csirkehúspüré

Csirkehúspüré

Feltétek a főzelékhez >>
7 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Csirkemell, vagy csirkecomb Só

Recept:

A megmosott nyers mell-, vagy combhúst ledaráljuk és enyhén sós vízben, vagy a hozzá készülő főzelékkel együtt megfőzzük, majd szitán áttörjük.

A hús ledarálása azért is praktikus, mert így könnyen kis adagokra osztható és lefagyasztható.

 

(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Szuper gyerekprogramok: arcfestés, óriás kalózhajó, terepasztal a Vasúttörténeti Parkban

vissza vissza