Orbán Viktor: Magyarországon rosszabbak a fizetések a nyugati béreknél, ezért a drágulást megérzik az emberek

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Orbán Viktor: Magyarországon rosszabbak a fizetések a nyugati béreknél, ezért a drágulást megérzik az emberek A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is. A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk - mondta a miniszterelnök július 15-én, pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába.

Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.

Orbán Viktor: Magyarországon rosszabbak a fizetések a nyugati béreknél, ezért a drágulást jobban megérzik az emberek

2 csata zajlik: az energiáért és a munkahelyekért
A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép.

Orbán Viktor kifejtette: "most azonban még az első csatát éljük", amely az energiáért zajlik, a háború miatt az áram ára az ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett.

A kormányfő kitért arra: ki kellett hirdetni az energia-veszélyhelyzetet, emellett pedig elrendelte egy operatív törzs felállítását is, amelyet Gulyás Gergely miniszter vezet.

Nyugaton többet keresnek, ezért kevésbé érzik az energiaárak növekedését
A miniszterelnök elmondta: "a rezsicsökkentés érdekében hozzá kellett nyúlnunk az átlagos fogyasztás feletti mennyiségekhez", vagyis "próbáljuk megmenteni a rezsicsökkentést" úgy, hogy aki átlagos mennyiségű energiát fogyaszt, annak továbbra is legyen csökkentett rezsije, aki azonban az átlag fölött fogyaszt, annak piaci árat kell fizetnie, vagy ha tud, akkor próbáljon meg visszajönni az átlagos szint alá. "Most kénytelenek vagyunk az átlag fölötti fogyasztására kivetni a valódi árat, ha ezt nem így tennénk", akkor a teljes rezsicsökkentési politikát meg kellene szüntetni - hangsúlyozta.
 
Arról is beszélt, hogy Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a gazdagabb nyugatiak, mert igaz, hogy ott nincs rezsicsökkentés, és ezért teljes árat fizetnek, de a teljes rezsiár kifizetése kisebb hányada a fizetésüknek, mint az Magyarországon lenne.

- Ha keresnének itt is hatezer eurót az emberek, és annak egyhatoda menne el a rezsire, az kibírható lenne nekik, de Magyarországon ennél jóval rosszabbak a fizetések, így jobban megérzik az árakat az emberek - mondta.

Akinek van munkája, becsülje meg
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy becsülje meg, és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni.

Olvasd el ezt is!
Kiszámoltuk: Több tízezer forinttal is többet fizethetsz a rezsiért augusztustól, ha átlagon felül fogyasztasz áramot vagy gázt »


Forrás: MTI
Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2022.07.15