Fiús lányok, lányos fiúk

Miért vannak fiús lányok és lányos fiúk? Mit tehet a szülő, ha látja, hogy gyermeke nem tud azonosulni a saját nemével? Polgár-Nagy Ágnes pedagógiai szakpszichológus fejtette ki véleményét ezzel kapcsolatban.

Ellenkező nemű gyermek várása
Először is, amikor a család a gyereket várja, sokszor erős elvárás, vágy él az anyában vagy az apában, hogy a megszületendő gyerek fiú legyen vagy lány.
Ha ennek ellenkezőjeként, például fiúvárást követően lány születik, az esetek többségében a lány verekedős, fára mászós, focizós, nadrágos lesz, mert a fiút váró szülőből az ilyen tevékenységek csaltak ki mosolyt, elismerést.
A gyermeknek az a legfontosabb, hogy elfogadják, értékeljék, mindegy, hogy milyen áron. Ha a szülő az erőt, vagányságot „jutalmazza” örömével, a gyerek azt építi be, hogy ”ha lányos, gyenge vagyok, gyengédséget mutatok, akkor nem szeretnek úgy”.
Ez azonban magával hozhatja a lányság teljes elutasítását, és későbbi párkapcsolatát nehezíti meg.

Elvesztett testvér
Ugyanilyen nehéz helyzete van azoknak a gyerekeknek, akik pl. meghalt ellenkező nemű testvérük után születtek, és nemcsak létezésükkel, hanem még a nemi azonosulással is megpróbálják pótolni testvérüket a családnak.
Ismertem egyszer egy ötéves kislányt, aki önmagát fiúnak jellemezte, rajzolta, és a terápiában tudatosodott az anyában, hogy ő még mindig meghalt kisfiát gyászolja, keresi - lánya pedig ezt tükrözte tünetében.

Szülők közötti konfliktus
Nehéz a nemi azonosulás, ha úgy van jelen, vagy úgy nincs jelen az azonos nemű szülő, hogy leértékeli, megveti őt, vagy tabut csinál belőle a másik szülő, amit így a gyerek felé is közvetít.
Például, ha az anya szóban rendszeresen rossz dolgokat mond az apának vagy az apáról, akkor a fiúgyermek beépítheti az életébe, hogy a „férfiak haszontalanok”. Vagy annak az apának a lánygyermeke, aki bántja feleségét, kialakíthatja magában a „nőnek lenni veszélyes” én-érzését.

Egyedülálló szülők
Ha nincs jelen az apa, vagy az anya a gyermek életében, az nem jelenti azt, hogy a nemi azonosulás kudarcra ítélt. Csak akkor okoz ez nehézséget, ha a gyermek, azt érzi, hogy nemkívánatos még beszélni se az apáról, így például a fiú életvezérlő mondatává válhat, hogy „férfiakra nincs szükség, vagy „a férfi rossz” és azt nem is kell részletezni, hogy ez milyen gátat tud felépíteni későbbi kapcsolatrendszerében.

Kívánatos lenne, hogy a gyereknek jó kapcsolata alakuljon ki az azonos nemű szülőjével, aki nem árt, ha örömét leli nőiességében, illetve férfiasságában, így a felnövekvő gyermeke a másik nemet a szeretet tárgyává tudja majd tenni: a lány a női nemmel azonosulva képes a férfit megszeretni, a fiú pedig azonosul a férfi nemmel és képes megszeretni a nőt.

Polgár-Nagy Ágnes
pedagógiai szakpszichológus