​Egy édesapa üzenete a telefonját nyomkodó anyukának

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


​Egy édesapa üzenete a telefonját nyomkodó anyukának

A közösségi médiában terjed a poszt, melyben egy apuka próbálja felhívni a szülők figyelmét a rendkívül veszélyes, és sajnos nem egyedülálló problémára.

Mivel nemrégiben nagyon hasonló esettel szembesültünk saját magunk is, ezért még inkább fontosnak tartjuk a levél terjesztését.

Reménykedünk benne, hogy hátha az érintettekhez is eljut az üzenet, és akik eddig a pici felügyelete helyett a mobiljukat nyomkodták, azok talán elgondolkoznak rajta.
Bízunk benne, hogy egy újabb fotó megosztása, vagy egy halasztható üzenet megválaszolása helyett inkább a kisgyerekük kezét fogják majd.
Hiszen ahogyan az édesapa is megfogalmazta, ezzel nem csak a saját gyermekük életét veszélyeztetik, de számos más családot is tönkretehet a felelőtlenségük.

 


A fotó csak illusztráció

 

Íme az apuka, Dányi Iván üzenete (melyet a szerző engedélyével közlünk):

Üzenném az anyukának, aki éppen most (19:16) várja a buszt pici gyermekével Üllő és Vecsés közt a kőolajvezeték vállalati buszmegállóban,hogy legyél szíves és fogd meg a gyermeked kezét, amíg ott álltok minden esetben, és dobd el a ku@va telefont, amíg egy ilyen helyen várakozol a gyerekeddel!!!!
A kis gyerek kb. 2 éves lehetett maximum, de nem sok, 2 méter volt közte és a furgon között, amivel jöttem Üllőre, utána még csináltam belőle 4-et ahogy észrevettem..
Szerencse, hogy nem jöttek szembe, és még a vissza pillantóban láttam, hogy a pici ugyanúgy szaladgál…

Nem írok regényt, hogy az egész életemet tönkre tenné egy ilyen tragédia, és ne is beszéljünk róla, de nekem is van egy kisfiam
(hozzáteszem ha neki megyek a szembelévőnek, soha többet nem látja az apját)

SZÜLŐK HOZZÁTOK SZÓLOK!!
KÉRLEK FIGYELJETEK ODA MINDEN PILLANATBAN A GYERMEKEITEKRE, ÉS VIGYÁZZATOK RÁJUK!!!
Köszönöm és remélem olvasta az anyuka is...

 

Mi is ezt kérjük, vigyázzatok nagyon a gyerekekre, olyan könnyen megtörténik a baj…


Fotók: Freepik
Forrás: Dányi Iván


Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2023.09.18