Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Több kisbaba született, mint tavaly ilyenkor - Szülők Lapja

Több kisbaba született, mint tavaly ilyenkor


Több csecsemő jött világra 2014 januárjában, mint egy évvel korábban! Az is biztató hír, hogy az idei év elején több fiatal pár gondolta úgy, hogy házasságkötéssel fűzi szorosabbra kapcsolatát. A pozitív tendenciák mellett így is sajnos csökkenő ütemben fogy a magyar népesség. Friss statisztikai adatok a KSH-tól.

Szerző: Szülők Lapja
2014-04-08
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Csökkenő ütemben fogy a népesség, idén januárban az egy évvel ezelőttihez képest csökkent a halálozások száma és nőtt a születéseké - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2014. március 24-én, hétfőn az MTI-vel.
 
Több gyerek született, mint 1 évvel korábban
A hivatal gyorstájékoztatója szerint 2014 januárjában 7540 gyerek született, ami 0,7 százalékkal, szám szerint 53-mal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a halálozások száma 10 735 volt, ami 4,9 százalékos csökkenést, szám szerint 556-tal kevesebb halálesetet jelent a tavalyi év első hónapjához képest.
A természetes fogyás 3195 fő volt, 609-cel kevesebb az egy évvel korábbinál, üteme a tavaly januári 4,5 ezrelékről 3,8 ezrelékre csökkent.
 
A házasságkötéshez is több pár kapott kedvet
A házasságkötések száma januárban 1017 volt, ami 7,7 százalékkal, szám szerint 73-mal több, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal múlta felül a 2013. januárit.
 
További népességi statisztikák
Ezer lakosra 9,0 élve születés és 12,8 halálozás jutott januárban. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
A 2014 első hónapjában regisztrált 12,8 ezrelékes halálozási arány az elmúlt négy évtizedben a legalacsonyabb januári érték.
Az év első hónapjában ezer élve születésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
 
Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: mti
 
 

Címkék: baba, csecsemő, születés, házasság, népességi statisztika, népességfogyás

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

Babát szeretnétek?

Babát szeretnétek?
Ovuláció kalkulátorunkkal könnyen kiszámolhatjátok, hogy mikor van rá a legnagyobb esélyetek! Tovább a kalkulátorra >>

 
vonal

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Kellemetlen gondolatok, félelmek a baba születése után

A gyermekágyi depresszióról szerencsére már sokat lehet olvasni, így a kismamák jelentős része időben segítséget kérhet és kaphat, ha felismeri magán a kezdődő tüneteket. Azonban a szülést követő első pár hónapban „beköszöntő”, többnyire teljesen egészséges anyukáknál jelentkező rossz gondolatokról nem igazán beszél senki.

tovább a cikkre
Születésük után rögtön megfogták egymás kezét az ikerbabák

Hihetetlen fotó járta be a világot a Spanyolországban született ikrekről. A kicsik szüleit is meglepte, hogy a babák az internet sztárjai lettek azután, hogy a kép megjelent az egyik napilap honlapján.

tovább a cikkre
Változások a házasságban a baba születése után

Nem csak munkám során, hanem saját tapasztalatból is tudom, hogy a gyerek nagy boldogság és öröm, de eljön az az idő - nagyjából a baba 1 éves kora körül -, amikor az anyák elfáradnak és kimerülnek.

tovább a cikkre
Az elhúzódó szülésnek lelki okai is lehetnek - Szüléstörténetek

A vajúdás egy olyan folyamat, ami a lélek oldaláról nem kap elég figyelmet, szeretetet, odaadást, érzést, támogatást, türelmet, hiszen csak és kizárólag a testre figyelünk. Elfelejtjük, hogy a szülés a test, a lélek és a szellem hármasának összeolvadása, együttműködése.
Szülés alatt kifejezetten igaz a régi mondás, hogy ép testben ép lélek, bár itt fordítva fogalmaznék

tovább a cikkre
Felkészülés az újszülött fogadására

Minden ember, minden család életében nagy öröm, izgalom - és néha egy kis szorongás - a legifjabb jövevény, a gyermek érkezése. Sok helyről és sokféle tanácsot adunk és kapunk, holott minden gyermek más és minden egyes család is különbözik a másiktól.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Meggymártás

Meggymártás

Mártások >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 200 g meggy 15 g liszt 30 ml joghurt 10 g cukor citromlé, citromhéj, fahéj

Recept:

Kb. 200 ml vizet felteszünk forrni, beletesszük az egész fahéjat, a citrom alaposan megmosott, vékonyan levágott héját. Ezt fedővel lefedve kb. 10 percig forraljuk, ezután kiszedjük belőle a fűszereket. Beletesszük a magozott, felezett meggyet, főzzük néhány percig. Közben a lisztet csomóm(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Szétköltözés, vagy megosztás a használatban?

Sok fontos részlet bújik meg a leírt helyzetben!


Első, hogy lehetőleg, szakembereink segítségével a kommunikáció egy szintjéhez vissza érdemes térni!


Viszonylag nem jellemző, hogy a nő szoruljon ki egy ingatlanból!


Készséggel várjuk Önt kollégáinkkal a használat megosztása témájában, gyakorlati lépésekkel!


Team munka, peres és nem peres gyakorlat egy helyen!




Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Kizuhant egy 4 éves kislány a második emeletről, életveszélyes az állapota - A nagymama egyedül hagyta a lakásban

vissza vissza