Éveken át erőszakolta négy kiskorú lányát egy hódmezővásárhelyi férfi - Mindent tagadott a bíróság előtt

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Éveken át erőszakolta négy kiskorú lányát egy hódmezővásárhelyi férfi - Mindent tagadott a bíróság előtt Az 52 éves, nyolcgyermekes férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert négy kiskorú lányát rendszeresen megerőszakolta, emellett a többi gyermekét is bántalmazta. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a letartóztatását annak a hódmezővásárhelyi férfinak, akivel szemben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

5 éven keresztül erőszakolta a lányait
Az 52 éves, nyolcgyermekes férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert 2014. és 2019. között négy kiskorú lányát rendszeresen megerőszakolta és velük "szexuális cselekményeket végeztetett".


(illusztráció)

Verte és alázta a többi gyermekét is
Mindemellett a férfi a gyermekeit különféle háztartási eszközökkel bántalmazta, illetve rendszeresen szidta és megalázta őket verbálisan is, ha feladataikat nem az általa elvárt módon teljesítették. Még attól sem riadt vissza, hogy a gyerekeinek a bántalmazásokkal sérüléseket okozzon.

A férfi tagad mindent
A férfi ezen magatartásával a szülői feladatából adódó kötelességét súlyosan megszegte, gyermekeinek súlyos szexuális és érzelmi traumát okozott, veszélyeztette testi, érzelmi és erkölcsi fejlődésüket. A vádlott nem ismerte be cselekményei elkövetését.

Továbbra is letartóztatásban marad, mert fennáll a szökés veszélye
A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a vádlott letartóztatását, aki ez ellen fellebbezést jelentett be.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla - egyetértve a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával - a fellebbezést nem tartotta alaposnak, mert a vádlottnál a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye egyaránt fennáll. Ezért csak a letartóztatással biztosíthatók az eljárás céljai.

Folytatják a bizonyítási eljárást
A vádlott bűnösségének megállapítása kérdésében a Szegedi Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.

Forrás: Ugyeszseg.hu
Fotó: Pixabay (illusztráció)

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2021.08.04