Babanevek 2021: 44 különleges lánynév és fiúnév, amit novembertől már adhatsz a babának! - És 42 név, amit elutasítottak

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Babanevek 2021: 44 különleges lánynév és fiúnév, amit novembertől már adhatsz a babának! - És 42 név, amit elutasítottak Idén a szokásosnál is több nevet kérvényeztek: míg 2020-ban összesen 333 kérelem érkezett be hozzájuk, addig 2021 októberéig már 482 alkalommal kérelmeztek a szülők keresztnevet a kisbabájuknak. Ahogy azt már megszokhattuk, időről időre újabb egyedi nevekkel bővül az Utónévtár -  a 2021-es legfrissebb elfogadott és elutasított nevekből küldött lapunknak egy csokrot Dr. Raátz Judit, az MTA Nyelvtudományi intézetének tudományos főmunkatársa, aki az öttagú utónévbizottságnak is a tagja.

Mint Dr. Raátz Judit a Szülők Lapjának elárulta, idén a szokásosnál is több nevet kérvényeztek: míg 2020-ban összesen 333 kérelem érkezett be hozzájuk, addig 2021 októberéig már 482 alkalommal kérelmeztek a szülők keresztnevet a kisbabájuknak.

A szakember azt is hozzátette, változatos kérvényeket kaptak és sokféle névvariáció fordult elő, mindemellett pedig megjelent a pandémia hatása, azaz volt, aki a Pandémia nevet kérte gyermekének - ezt azonban, több másik mellett, elutasították.



Milyen alapelvek szerint választják ki az adható utóneveket? Néhány példa a 14 pontos szabályzatból
Az utóneveket a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének ötfős bizottsága bírálja el, akik között nyelvtörténész, stilisztikával foglalkozó szakember, szociolingvista is van - ők adnak javaslatot arra vonatkozólag, hogy az adott utónevet bejegyzésre javasolják vagy sem. Döntésükben segíti őket 14 alapelv, mint például

- A születendő gyermek legfeljebb két, a nemének megfelelő nevet kaphat. Amennyiben egy nevet elfogadtak női névként, később férfinévként már nem elfogadható (Ezért került elutasításra az Andrea név férfinévként)

- Egy új nevet a mai köznyelvi kiejtésének megfelelően, a mai magyar helyesírás szabályai szerint kell bejegyezni (pl. Claudia helyett Klaudia, Elisabeth helyett Elizabet, vagy most a legújabb nevek közül Janis helyett Dzsenisz).

- Egy ősi magyar névnek tartott név bejegyezhető, amennyiben hiteles, írott források alapján tudományosan bizonyítható (pl. Ünige).

- Amennyiben az újabb idegen eredetű utónévnek van magyar megfelelője, úgy azt javasolják (pl. Catharina helyett Katalin, Jacqueline helyett Zsáklin).

- Becéző név csak abban az esetben elfogadható, amennyiben annak az általa képviselt típusnak már vannak hagyományai a névkincsünkben, ugyanakkor többszörös becézés nem (pl. Bende név elfogadásra került, de az Icuka, Loncsika, Gyuszkó nem).

- A köznévi eredetű fantázianevek akkor bejegyezhetők, ha a név jelentése feltehetően nem lehet hátrányos a név viselőjére (pl. Áldáska), ugyanakkor nem javasolják az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelentésében a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben vélhetően káros lehet. Ebből a megfontolásból utasították el például a Csibécske, Kopasz, Pötyi, Kiwi neveket.

(Ezek az alapelvek kizárólag a Magyarországon született, itt élő magyar nemzetiségű állampolgárok névkérelmeire vonatkoznak - az elvek egyébként részletesen elérhetők a Nyelvtudományi Intézet oldalán. Forrás: helyesiras.mta.hu)
 

2021 októberéig elfogadott női nevek listája - 29 név


Idegen női nevek:
- Szezen (török)
- Efrata (héber)
- Rodina (germán)
- Valburga (germán)  
- Elefteria (görög)
- Óceánia (görög)
- Glenna (ír)
- Liv (norvég)
- Szolina (francia)
- Asella (spanyol)
- Iremide (nigériai)

Kettős névalakok:
- Bellaróza
- Emmaléna
- Annazsófia
- Lilibella
- Ninabella
- Annadóra

Rövidült alakváltozatok:
- Eliska
- Lizel
- Lizabett (Elizabett)
- Otti (Otília)
- Mana (Manuéla)
- Zália (Rozália)
- Lonka (Ilonka)
- Póla (Paula)

Alakváltozatok:
- Mildi (Milda)
- Míria (Míra)
- Leóna (Leona)

Régi magyar nevek:
- Csuda
 

2021 októberéig elfogadott férfi nevek listája - 15 név


Idegen férfinevek:
- Ejnár (norvég)
- Szkott (angol)
- Szilász (görög)
- Triton (görög)
- Oszama (arab)
- Peng (kínai)
- Naren (indiai)
- Latif (arab)
- Farisz (arab)
- Ramzi (arab)
- Demir (török)
- Berker (török)
- Nien (vietnámi)

Régi magyar nevek:
- Szeben
- Tivald


 

Nem engedélyezett keresztnevek 2021 októberéig - 42 név


Írásmód miatt:
Női nevek: Fanny, Maya, Emily, Zaya, Zoya, Nora, Yazmin
Férfi nevek: Byan, Byron, Yurek, Roy, Wiliam, Carlos, Deniel, Ákosh

Túlságosan becézett alak:
Női nevek: Mimo, Zsu, Bebi, Dusi, Pötyi, Pannika, Méhike, Uzsi
Férfi nevek: Dani, Bandi, Zsoltika

Közszó:
Női nevek: Padlizsán, Pandémia, Királylány, Tündérmese, Zsezse
Férfi nevek: Zerge, Marcipán, Türkiz

Mesefigurák:
Női nevek: Cerceruska, Kufli,  Röneszmé  Csiribiri
Férfi nevek: Maugli

Folyónevek:
Férfi nevek: Sajó, Tisza, Kapos

Olvasd el ezt is!
Babanevek 2019: Róz, Elida, Núria, Ékám, Mordeháj és még 22 név, amit adhatsz a kisbabádnak »

Babanevek 2020: Ha különleges nevet szeretnél a gyermekednek, innen is válogathatsz »

Fotók: Pixabay, Pexels/Anna Shvets


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2021.11.04