Gyed, hallgatói gyed, gyod 2022: Így emelkednének az összegek, ha nőne a minimálbér - mondta el Novák Katalin

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Gyed, hallgatói gyed, gyod 2022: Így emelkednének az összegek, ha nőne a minimálbér - mondta el Novák Katalin A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is. A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szeptember 21-én, kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin emlékeztetett: a nemzeti konzultációt kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre 200 ezer forint legyen a minimálbér Magyarországon.

Ha 200 ezer forintra nő a minimálbér, akkor:
- a gyed maximális összege eléri majd a bruttó 280 ezer forintot,
- a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik,
- a gyod pedig nettó 180 ezer forint lesz.

Hozzátette: a gyed 2010-hez képest több mint két és félszeresére emelkedne, a hallgatói gyed pedig a bevezetéskori összeg duplája lenne.



Gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítése
A miniszter a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről azt mondta: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés esetén a kisvállalkozók és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerint adózók is visszaigényelhetik a tételes adójuk negyedét.

Az intézkedés 1,9 millió szülőt érinthet, és 600 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek - emelte ki, hozzátéve: egy adózó legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza.

A gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítésével kapcsolatos kérdésekre azt felelte: mind a két szülő visszaigényelheti az adót, de még tartanak az egyeztetések a részletszabályokról, így azokról később adnak tájékoztatást.

Zöld csok
Novák Katalin beszámolt arról is, hogy októberben elindul a Magyar Nemzeti Bank Zöld otthon programja - amelyben legfeljebb 70 millió forint, 2,5 százalékos kamatozású hitel igényelhető energiatakarékos otthon építése esetén - és az ehhez kapcsolódó kamatmentes, zöld csok-kölcsön.

Még több infó:
GYOD: Kinek jár? Mekkora összegben? Hogyan lehet igényelni? »
GYED: Kinek jár? Mikor nem jár? Lehet-e visszamenőleg igényelni? »
HALLGATÓI GYED VAGY DIPLOMÁS GYED: Ki jogosult rá? A gyermek hány éves koráig jár? Az apa is felveheti? »

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Soós Lajos

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2021.09.21