Megjelent a rendelet: 18 fok lesz télen a középiskolákban, 20 fok az általános iskolákban, óvodákban

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Megjelent a rendelet: 18 fok lesz télen a középiskolákban, 20 fok az általános iskolákban, óvodákban Még a múlt heti kormányinfón beszélt arról Gulyás Gergely, hogy egy javaslat szerint az általános iskolákban 20 fokra, míg a középiskolákban 18 fokra fűtik majd fel a termeket, már meg is jelent a rendelet. Még a múlt heti kormányinfón beszélt arról Gulyás Gergely, hogy egy javaslat szerint az általános iskolákban 20 fokra, míg a középiskolákban 18 fokra fűtik majd fel a termeket, és hogy a kormány vélhetően rábólint majd a javaslatra.

Így is történt, szeptember 19-én, hétfőn már meg is jelent a Magyar Közlönyben az erről szóló rendelet. Ennek értelmében a közintézmények helyiségeiben, tereiben a  fűtés útján biztosított léghőmérséklet a 18 Celsius-fokot nem haladhatja meg.

Kivételt képeznek:
- egészségügyi intézmények,
- bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmények,
- gyermekvédelmi intézmények,
- bölcsődei ellátást nyújtó intézmények

A  közönség számára nyitva tartó uszodai létesítményben 18 foknál magasabb léghőmérséklet is biztosítható.



18 Celsius-fok a középiskolákban
A 18 fokos határ a középiskolákra is vonatkozik, mint a rendelet kimondja, a fűtés útján biztosított léghőmérsékletnek, fenntartótól, illetve tulajdonostól függetlenül, legalább a 18 Celsius-fokot el kell érnie:
– a köznevelési intézményekben, valamint
- szakképző intézményekben

20 Celsius-fok az óvodákban, általános iskolákban
Olyan köznevelési intézményben, amelynek épületében 14. életévüket be nem töltött gyermekek gondozása, nevelése, illetve oktatása zajlik, a fűtés útján biztosított léghőmérsékletnek legalább a 20 Celsius-fokot el kell érnie - Valószínűleg ez vonatkozik az óvodákra és az általános iskolákra.

Mi a helyzet a nyolcosztályos gimivel?
Ha jól értelmezzük, akkor a középiskolások közül a nyolcosztályos és hatosztályos gimnáziumba járó diákok járnak jobban - mivel ott vannak 14 év alatti diákok is, ezért feltehetően a 20 fokos szabály fog érvényesülni. Ám erről külön tájékoztatás egyelőre nem született.

Olvasd el ezt is!
Már a 20 fok is kevés, nem hogy a 18! - Háborog a Pedagógusok Szakszervezete »


Forrás: MTI, Magyar Közlöny
Fotó: Szülők Lapja

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2022.09.20