Anyu, azért adsz be az óvodába, mert már nem szeretsz? - Mit él meg egy kisgyermek, ha közösségbe kerül? Hogyan segítheted a beszokást?

Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


Anyu, azért adsz be az óvodába, mert már nem szeretsz? - Mit él meg egy kisgyermek, ha közösségbe kerül? Hogyan segítheted a beszokást? Kell a gyereknek az óvoda? Milyen élményeket, emlékeket őriz az, aki már volt óvodás? Hogyan könnyítheted meg gyermekednek az óvodába szokást? Hány évesen válik egy gyerek igazán óvodaéretté? Blogger szerzőnk írása. Kell a gyereknek az óvoda? Milyen élményeket, emlékeket őriz az, aki már volt óvodás? Kerékgyártó Andrea pedagógus, blogger, kisgyermekes édesanya szerzőnk legújabb bejegyzése erről szól.

Nem akarok itt lenni! Olyan barátságtalan ez a szoba. Nem érzem itt jól magam. Mindenki idegen. Minden reggel végignézem, ahogy a tesóm hisztérikusan üvöltve kapaszkodik Apu lábába, hogy ne hagyja itt. Szívem szerint én is ezt tenném, de én nem vagyok ilyen bátor. Így egy hang nélkül bemegyek a csoportszobába, aztán csendben szorongok egész nap és várom, hogy Anyu értünk jöjjön...

Már másik óvodába járok és nagycsoportos vagyok. Ez az ovi barátságosabb, mint az előző. Szép tágas és világos csoportszobánk van. Az óvó néni kedvesebb, mint a másik helyen. Tőle nem félek, de nem szeretem. Borzasztóan hiányzik Anyu. Egész nap arra várok, mikor mehetek végre haza...

Nyár van, tűz a nap. Az udvaron homokozunk. Iszonyú meleg van. Annyira szomjas vagyok, hogy összeragad a szám. Már szinte szédelgek a szomjúságtól, de nem merek szólni. Végre! Kapunk inni! Soha nem esett még ilyen jól egy pohár hideg víz!
Bevisznek minket és lezuhanyoznak. Mindenkinek meztelenre kell vetkőznie. Fiúknak, lányoknak vegyesen. Nem akarok a fiúk előtt levetkőzni, de nem merek szólni senkinek. Ég az arcom a szégyentől. Az a fiú, aki szerelmes belém, úgy bámul, hogy majd’ kiesik a szeme. Csak legyünk már túl rajta és felöltözhessek végre!


Az ovi börtön volt
Ezek az élmények jutnak eszembe, ha az óvodára gondolok, élénken és kristálytisztán emlékszem rájuk. Nem szerettem óvodába járni, gyakorlatilag semmi sincs, amire szép emlékként tudnék visszaemlékezni. Otthon annyira jó volt. Rengeteg gyerek lakott a házban, Anyu sütit sütött, mi pedig egész nap kint voltunk a szabadban. Boldogok és felszabadultak voltunk. Az ovi ehhez képest egy börtön volt, büntetésként éltem meg, hogy ott kell lennem.

Sok felnőtt rossz emlékeket őriz az óvodáról
Rengeteg ismerőssel beszélgettem az ovis élményekről és mindenki hasonló érzésekről számolt be. Szorongás, elhagyatottság, folyamatos bizonytalanság és kiszolgáltatottság. Az édesanya szívet tépő hiánya. Egy apuka már a gyermekvállalás tervezésekor kikötötte a feleségének, hogy a gyerekek nem járhatnak bölcsibe. Őt ugyanis korán beadták és mély sebeket hagyott benne ez az időszak. A pszichológus barátnőm is megerősítette, hogy rengeteg „szorongó karrier” kezdődik a bölcsiben és az oviban. A korai években szerzett negatív benyomások ugyanis egy életre belénk ívódnak.

Sok édesanya gyomorgörccsel adja be a gyermekét közösségbe. Több cikkben is olvastam, hogy sokszor a szülő számára nehezebb az elválás. A saját és ismerőseim élményei alapján azon tűnődöm, mennyiben okolható ezért a saját negatív tapasztalatunk? Hogyan adjuk be a szemünk fényét nyugodtan az oviba, ha mi magunk rossz emlékeket őrzünk róla?

Egy óvónő azt tanácsolta az ovikezdés előtt álló gyermekek szüleinek, hogy meséljenek a saját jó élményeikről. Én bizony nagy bajban lennék, ha ezt kéne tennem. Ahogy fent is írtam, nekem bizony csak rossz érzések törnek elő, ha a saját ovis éveimre gondolok.

Inkább egy távolabbi oviba vittem a gyermekemet
Talán emiatt is volt számomra olyan fontos, hogy a lányomnak nyugodt, szeretetteljes ovis éveket biztosítsak. Bár senki nem értette, hogy miért viszem egy távolabbi oviba, amikor a körzetes 5 perc sétára van, én bizony bevállaltam, hogy napi egy-másfél órát utazgatunk, azért, hogy ismerős, megbízható kezekbe adhassam Fannit.

Fokozatos beszoktatás
A fokozatos beszoktatásra sem sajnáltam az időt. Kezdetben Fanni nagyon keveset volt oviban, mindig csak annyit, amíg jól érezte magát. Mint kiderült, az érzékeny idegrendszerű gyerekek közé tartozik, akiket borzasztóan megvisel az óvodával járó lárma és feszültség. Volt olyan nap, hogy csupán egy órát töltött a csoportban, amikor az óvónő jelezte, hogy ennyi volt mára, vigyem haza. Fanni sírva jött ki, fogta a fülét, hogy nem bírja a benti hangzavart. Mivel látta az aggodalmamat, az óvónő megnyugtatott, hogy a gyerekek idegrendszere még érésben van ennyi idősen. Van, akinek lassabban megy a közösségi élettel járó feszültséghez való alkalmazkodás. Nálunk ráadásul az is gondot jelentett, hogy Fanni egy roppant harmonikus, békés családban nőtt fel. Bár rengeteg időt töltöttünk gyerektársaságban, mégis az oviban találkozott először igazi durvasággal, ami nagyon megviselte.

3 évesen még nem erre vágynak a gyerekek
Visszatekintve azt mondom, a hároméves kor nem túl szerencsés az ovikezdéshez. A legtöbb háromévesnél javában tombol a dackorszak. Egyik pillanatban imádja az anyját, a másikban meg ellöki magától. A lelke tele van bizonytalansággal, egyszerre függ az anyjától és próbál leválni róla. Embert próbáló időszak ez mind a gyerek, mind a szülő számára. Ráadásul sok családban ez időtájt születik a kistesó, ami fenekestül felforgatja a gyerek addigi életét. És ebben az amúgy is viharos időszakban egyik pillanatról a másikra beadják őt vadidegenek közé. Nem csoda, hogy a gyerekek többsége foggal-körömmel tiltakozik az ovi ellen.

Sokan azzal érvelnek, hogy egy háromévesnek már szüksége van a közösségre. Én viszont úgy tapasztaltam, hogy a legtöbb hároméves a háta közepére kívánja az ovit. Nekik még tökéletesen kielégítő, ha a játszótéren kortárs csoporttal találkoznak. A férjem édesanyja 40 évig volt óvónő, rengeteget beszélgettünk az ovis tapasztalatairól. Ő azt mondta, hogy általában csak nagycsoportra alakul ki az a fajta érzelmi kötődés és barátság a gyerekek között, ami miatt szívesen járnak oviba. A háromévesek ugyanis még nem együtt, csak egymás mellett játszanak.

5-6 évesen érik meg igazán a gyermek a gyerektársaságra
Fanni öt és fél éves, és mostanra lett közösség-érett. A korábban anyafüggő lányomból mára a játszóterek központi figurája lett. Bárhol járunk, pillanatok alatt új barátokat szerez és borzasztóan igényli a gyerektársaságot. Az elmúlt években szinte szenvedés volt számára a közösségbe járás, most viszont attól szenved, ha nincs korabeli játszópartnere.

Nehéz dolog az elengedés
Sok anyuka szíve szorul el ezekben a napokban. Idegen kezekbe adni a legdrágább kincsünket az egyik legnehezebb feladat egy édesanya számára. A saját tapasztalatom alapján azt tudom tanácsolni, hogy a gondozónővel, az óvó nénivel vagy a dajkával építsetek ki minél bizalmasabb viszonyt. A lányomnak és nekem rengeteget segített, hogy maximálisan megbíztunk az óvó nénikben és a dajkánkban.

Így könnyítheted meg gyermekednek az óvodába szokást
Ezenkívül beszélgessetek minél többet a gyereketekkel, hogy megtudjátok, milyen gondolatok és érzések kavarognak a kis lelkében. Fanninak például az okozott gondot, hogy nem értette, miért kell neki oviba járni. Meg volt győződve arról, hogy már nem szeretem, és azért adom közösségbe. Az első pár hónapban minden áldott reggel megkérdezte, hogy „Anya, szeretsz még?”  Én pedig minden egyes alkalommal megerősítettem arról, hogy a szeretetem töretlen és soha el nem múló az irányában és nem azért megy oviba, hogy néhány órára megszabaduljak tőle.

Engedjétek meg, hogy a gyereketek kibeszélhesse a félelmeit és a rossz érzéseit. Forduljatok hozzá szeretettel és megértéssel és segítsetek neki a negatív élmények feldolgozásában. A közösségben rengeteg klassz dolgot tanulnak a gyerekek, de ezzel együtt sajnos sok negatív élményben is részük van, amit nem szabad egy legyintéssel elintézni.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog szerzője
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


2017.09.04