2023. szeptember 25 |Nikolett, Solymár, Sólyom...
Főoldal > Cikkek > Hivatalos ügyek > 2016 januári változások - Ennyivel marad több pénz idén a kétgyerekes családoknál, Csok információk - Szülők Lapja 2016 januári változások - Ennyivel marad több pénz idén a kétgyerekes családoknál, Csok információk
Szerző: Szülők lapja 2016-01-14 Forrás: Szülők lapja ![]() Ez a cikk 2811 napja frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. A kétgyerekes családok adókedvezményének január 1-jei emelése után ebben az évben összesen akár hatvanezer forinttal több maradhat a két gyereket nevelőknél - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.2019-re az eddigi összeg duplája marad a kétgyerekeseknél Novák Katalin felidézte, ettől az évtől az eddigi húszezerről évente ötezer forinttal emelik a kétgyerekes családok adókedvezményét, így 2019-re az eddigi összeg duplája, azaz havi negyvenezer forint maradhat ezeknél a családoknál. Mi van az egy, illetve három vagy annál több gyermeket nevelőkkel? Az egy, illetve három vagy annál több gyereket nevelők kedvezménye nem változik, ők havonta továbbra is tízezer, illetve csaknem százezer forintnyi adókedvezményt tudnak érvényesíteni - közölte, hozzátéve, az adókedvezmény már a várandósság 91. napjától igénybe vehető. Novák Katalin úgy fogalmazott, a kormány családpolitikájának egyik legfontosabb pillére a családi típusú adózás, amelyet 2011-ben vezettek be azért, hogy a családok ne érezzék úgy, hogy anyagi akadályai vannak a gyerekvállalásnak. Közfoglalkoztatottak és a CSOK Arra a kérdésre, hogy ha a közfoglalkoztatottak is igénybe vehetik a családi otthonteremtési kedvezményt, akkor hogyan tudják majd a részleteket törleszteni, arra hívta fel a figyelmet: a három vagy annál több gyereket nevelő, illetve vállaló családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak, és ahhoz nem kötelező felvenniük a másik 10 millió forint kedvezményes hitelt, az csak lehetőség. Tudnivalók a CSOK-ról Mindeközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján, a www.csalad.hu-n hét pontban gyűjtötték össze a használt lakás vásárlása, lakásbővítés, lakáskorszerűsítés, valamint a legfeljebb kettő, illetve legalább három gyerek esetén igényelhető, új lakás vásárlása vagy lakásépítés esetén elérhető állami támogatási formák igénybevételének feltételeit. Az igényelhető kölcsönökről is adnak információt A Nemzetgazdasági Minisztérium által összeállított tájékoztatókban nemcsak a családok otthonteremtési kedvezményének (csok) részletei olvashatók, hanem a különböző esetekre igényelhető kamattámogatott lakáskölcsönökről, az állami kezességről és a lakástakarék-pénztári megtakarításokról is vannak információk. Hangsúlyozták, a tájékoztatók a támogatások igényléséhez szükséges alapvető információkat tartalmazzák, az viszont csak a hitelintézeti elbírálás után állapítható meg, hogy valaki jogosult-e valamely támogatási formára. A tavaly júliustól bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye januártól további lehetőségekkel bővült. Így például a három, vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és ugyanekkora összegű kedvezményes hitelt igényelhetnek. Az új otthonteremtési program elemei közé tartozik a lakásépítési áfa csökkentése, nőttek az egy- és kétgyermekes családoknak szóló támogatási összegek és megkönnyítették az igénylés feltételeit is. Még több infó! Családokat érintő jogszabályváltozások 2016 - szja, családi adókedvezmény, gyed, minimálbér, egészségügyi járulék » CSOK 2016 - Újab részletek a 10+10 milliós családi otthonteremtési kedvezményről » Forrás: MTI Címkék: csok, családi adókedvezmény, egygyerekes családok, kétgyerekes családok, nagycsaládok ![]() VERSEK, MONDÓKÁK BABÁKNAK ÉS KISGYERMEKEKNEKTündéri versek és mondókák a baba öltöztetéséhez, fürdetéséhez, játékhoz, altatáshoz ![]() [x] hirdetés OLVASD EL EZT IS!![]() SZÉP-kártyád van? Erre figyelj most oda, hogy el ne vesszen a rajta lévő összeg!Legkésőbb 2017. május 31-ig használhatók fel a SZÉP-kártyákra két éve feltöltött juttatások - jelenleg mintegy 4,2 milliárd forint van a kártyákon - ezt követően a kártyakibocsátó bankok visszautalják a munkáltatóknak a megmaradt pénzt. ![]() Adóbevallás 2017: már csak néhány napig kérheted az szja-bevallásod tervezetének postázását a NAV-tól!Már csak néhány napig lehet kérni a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezet postázását - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel. ![]() Munkaszüneti napok 2017: hivatalosan is munkaszüneti nap lett nagypéntek! - Így a húsvét 4 napos munkaszüneti ünneppé váltAz Országgyűlés kedden a Fidesz-KDNP képviselőinek javaslatára munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünneppé válik a húsvét. Recept ajánlatunk![]() Piros gyümölcstortaSütemények >>12 hónapos kortól. >> Hozzávalók: Piskóta 6 db tojás 4 kanál liszt 6 kanál cukor 1 dl olaj fél csomag sütőpor vaníliáscukor, citrom reszelt héja Tetejére: magozott meggy, cseresznye zselatin gyümölcslé Recept: Az alaposan megmosott tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját elkeverjük a cukorral, olajjal, reszelt citromhéjjal. Apránként hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabot. Egy margarinnal kiken(...) tovább a teljes recepthez... |