15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek

Szülők lapja

Párkapcsolat

Szülők lapja


15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek

A nagy hétköznapi rohanásban az ember hajlamos megfeledkezni arról, hogy nem csak a gyerekekért kell mindent megtenni, hanem a párkapcsolatért is. A következő romantikus ötletek ebben segíthetnek.

Úgy érzed, szinte nem is látsz ki a pelenkahalmokból? Hogy a kistáskádban rúzs és szempillaspirál helyett már állandó tartozék az ivócumi, a törlőkendő, a ragtapasz és a cserepelus? Hogy a magas sarkú cipőid és a csinos egyberuhád, amiket három éve elpakoltál a szekrény tetejére, még mindig ott vannak? És hogy a párodat már nem is emlékszel, mikor szólítottad utoljára az annyira kedvelt becenevén - ellenben Apának hívod akkor is, ha nincs gyerek a közelben?

Ha bármelyik kérdésre is igennel feleltél, akkor ez a cikk neked szól. Hiszen jól tudjuk, szereted a férjed, a gyermeked apját, de valahogy nincs időd vagy energiád (legtöbbször egyik sincs) arra, hogy ha kettesben is vagytok, tényleg együtt legyetek. Odafigyelve, kicsit szerelmesen-romantikázva, vagy csak egyszerűen új élményeket szerezve. Mert hidd el, ez fontosabb, mint gondolod.

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek

Hiszen mindamellett, hogy felelősségteljes szülők vagytok és imádjátok a gyerekeiteket, férfiként és nőként szeretitek egymást és ezt a tüzet őrizni kell. Hogy miként? Erre adunk most ötleteket. És tévedés ne essék: a férfiak ugyanezeket megtehetik viszonzásul!


Írd le, mondd ki!


Éreztesd a pároddal, hogy mennyire szereted, hogy miért ő az, aki mellett döntöttél - akár szavakkal, akár máshogy.

1. Írj neki kézzel szerelmes levelet, valamilyen szép papírra (régi naptárak színes képei vagy egy régebbi férfimagazin autós-hajós hirdetései is megfelelnek levélpapírként). Nem kell elcsöppenned az érzelmektől, és több oldalas esszét sem kell írnod, egyszerűen csak fogalmazd meg, mik azok a tulajdonságai, amiket a legjobban szeretsz benne. A levelet aztán a párnája alá rejtheted vagy az irodai táskájába dughatod, a véletlenre bízva, mikor olvassa el. De még egy post-it-re sebtiben felírt szeretlek vagy hiányzol is jólesik a párodnak, ha mondjuk bedugod a zoknis fiókjába vagy ráragasztod a kávésbögréjére.

2. Az ölelés nem csak a gyerekeknek jár – ragadd meg az alkalmat, és spontán öleld meg, bújj hozzá egy kicsit vagy lehelj egy csókot a nyakára, akár reggelikészítés közben is. Az érintés nagyon fontos része a párkapcsolatnak, ne hagyd, hogy kikopjon még akkor sem, ha látszólag a gyerekektől megkapod a "napi adagot".

3. Bókolj neki, dicsérd. Persze nem lépten-nyomon, de sok minden miatt lehetsz rá büszke, hidd el. Ha ügyesen bánik a gyermeketekkel, ha látod, milyen olvasott, ha segít a szomszédnak vagy eszébe jutott, hogy elmosogasson - elvégre a szavak és a kedvesség nem kerülnek semmibe, ha őszintén jön, akkor hadd jöjjön.
 

Csak rá figyelj!


A gyerekek lefeküdtek, ti pedig holtfáradtan benyomjátok a tévét vagy a laptopot, esetleg öletekbe veszitek az okostelefont, és elmerültök a technikai vívmányok adta csodákban. Ismerős helyzet? Mi lenne, ha havonta egyszer tartanátok egy őskori estét/napot/hétvégét, és kiiktatnátok minden kütyüt? Nem lenne tévé, sem számítógép, még villany sem - helyette gyertyafény, egy üveg bor, a csönd és ti ketten. Eleinte biztosan furcsa lesz, de újra meg kell tanulnotok odafigyelni a másikra.

4. Bújj a párodhoz, beszélgessetek, idézzétek fel a régi kellemes emlékeket - akár egy fotóalbum segítségével, melyben a korábbi képeiteket őrizgetitek.

5. Társasozhattok is, malom, kártya, scrabble vagy bármi más megteszi. Ilyenkor előbb-utóbb mindenkiből előjön a gyermeki énje, és ez kellemesen oldott hangulatot varázsol.

6. Ha van kedvetek, egymásnak készíthettek kvízt saját magatokról (Mi a kedvenc színem/filmem/ételem, stb.), és cseréljétek ki, próbáljátok kitölteni - lehetséges, hogy nem megy mindegyikre a válasz!

A lényeg, hogy kicsit lelassítsatok és észrevegyétek egymást.
 

Vidd el!


Fontos, hogy ha megoldható, havonta egyszer legyen egy szabad estétek vagy akár hétvégétek, amikor nem kell a gyerekekre figyelni. Ilyenkor bevethető a nagynéni, a nagyszülők vagy más rokonok, akikre szívesen rábízzátok a kisbabát. Hogy hova menjetek? Lehetőleg ne olyan helyre, ahol nem beszélgettek - bár kellemes szórakozás a mozi vagy a színház, többnyire inkább olyan program mellett dönts, ahol valóban aktívan vagytok együtt.

Nem kell nagyban és sok pénzben gondolkodni, inkább legyél ötletes.

7. Kiránduljatok: egy séta az éjszakai városban, egy vízparti piknik vagy egy kisebb túra remek kikapcsolódás lehet. Bérelhettek bringát mondjuk a Velencei-tó környékén, és körbebiciklizhetitek, ez még kezdőknek is megy.

8. Látogassatok szép helyekre: fagyizzatok egyet Gödöllőn, a kastélyparkban sétálva vagy sétáljatok fel a Citadellához és még egy szerelemlakatot is rátehettek a rácsra.

9. Ha ott laktok, ahol annak idején megismerkedtetek, körbejárhatjátok az egykori randihelyszíneket is, ki tudja, minden megvan-e még ugyanúgy, ahogy akkor volt.
 

Hívd meg!


Nincs kedvetek kimozdulni, pedig éppen lett egy szabad estétek? Szervezd meg otthonra a randit.

10. Rendeljetek ételt, terítsetek meg szépen, öltözzetek csinos ruhába, tegyetek be halk zenét és megvan az éttermi hangulat.

11. Moziznátok? Pattogassatok kukoricát, keressetek egy jó filmet és kucorodjatok be a képernyő elé.

12. Imádtok táncolni? Elő a lemezekkel, félre a bútorokkal, fel a tánccipőt és mehet a buli!

13. Kareokeznátok? Keressetek a Youtube-on, rengeteg, a célnak megfelelő slágert találtok, semmi nem állja útját egy fergeteges dalos partinak.

A lényeg, hogy ne a szokásos punnyadós estétek legyen, hanem valami izgalmasabb - és igenis, adjátok meg a módját.
 

Szeresd!


Néha az embernek jártányi ereje sincs, nem hogy szeretkezni, ám a testiséget sem szabad elhanyagolni. Bár nem eshettek egymásnak akkor és amikor csak akarjátok, azért lehet úgy alakítani a programot, hogy egy kis huncutkodás beleférjen még akkor is, ha éjjel otthon vannak a gyerekek.

14. Ha lefektetted a kicsiket, ráhangolhatjátok magatokat a szexre a zuhany alatt, de már napközben is válthatsz a pároddal néhány izgalmas sms-t, hogy mit is tennél vele, ha ott lenne. Vedd fel azt a bugyit, amit kedvel rajtad, és este, amikor a gyerekek nem hallják, súgd a fülébe, mi van rajtad.

15. Ha pedig sikerül összehozni egy közös estét, akkor ne hagyd, hogy a fáradtság győzzön. Tusolj le, mosd meg a hajad, csinosítsd magad, mintha randira mennél és úgy ülj le vacsorázni. Evés után masszírozd meg valamilyen finom olajjal és merüljetek el egymás élvezetében.

Nem baj, ha megváltozott a tested a szülés után, hidd el, a férfiakat sokkal jobban érdekli az, hogy mennyire érzed jól magad a bőrödben. Ne aggódj, ha annak idején el tudtad bűvölni a párod a személyiségeddel, akkor most is menni fog.

Kép forrása: Freepik


Szülők lapja

Párkapcsolat

Szülők lapja


2022.02.14