A 27 hetes magzat bőre alatt már megkezdődött a zsírréteg felhalmozódása. A 27. héten a 33 cm-es baba már kb. 1 kilót nyom. Pici végtagjai is egyre erősebbek lesznek. Mivel a hallórendszere szinte teljesen kifejlődött, így a hangokra is intenzívebben reagál.
A 27 hetes kismamák számára még jóval odébb van a baba születése, de már akár ilyenkor is tapasztalhatnak néhány csepp tejet a mellbimbón. Ez a kolosztrum, azaz előtej. Ha egy-két cseppnél több jelentkezik, akkor érdemes a kismamáknak melltartóbetétet hordania.
Fontos, hogy nem szabad a mellbimbót nyomkodni, a foltot egyszerűen csak le kell törölni meleg vízzel!
Mivel az előtej igen kenőcsös, sűrű anyag, ezért előfordulhat, hogy beszárad a bimbóredőkbe. Lehetőleg ne szappanos vízzel távolítsd el - mert az nagyon szárítja a mellbimbó érzékeny bőrét -, hanem egy kis melegvizes vattával. Amennyiben ez nem elég, akkor egy kis olajos vattával lazítsd fel és töröld le.
A vas az anyai szervezet számára nélkülözhetetlen: életfontos alkotóeleme a hemoglobinnak, a vörösvértestek oxigén szállításért felelős részének, illetve számos enzim működéséhez is szükséges. Terhességben azért van nagy jelentősége a vas megfelelő szintjének, mert a vas alacsony szintje gátolhatja a kicsi idegrendszerének egészséges kifejlődését. Mindemellett a vashiány vérszegénységhez, kimerültséghez és fáradtsághoz is vezethet. Egy átlagos napi étrend kb. 10-15 mg vasat tartalmaz, ebből átlagosan 5-10 % szívódik fel, ami általában fedezi a napi szükségletet. Gondoltad volna, hogy a napi vasszükséglet várandós nőknek 30 mg?
Erős fáradékonyság, fejfájás, esetleg koncentrációs zavar esetén jelezd orvosodnak a panaszokat.
Vizsgálatok
Terhesség hétről-hétre 27. hét
27 hetes kismama vizsgálatok
A héten kötelező vizsgálat nincs, legközelebb a 30. héten kell majd a terhesgondozást végző orvosodat felkeresni.
Súlygyarapodás
Terhesség hétről-hétre 27. hét
27 hetes kismama hízás
A kismamák számára a várandósság 27. hetében kb. 300-500 gramm hízás várható.
Hivatalos teendők, kismamáknak járó juttatások
Terhesség hétről - hétre 27. hét
Hivatalos teendők, kismamáknak járó juttatások - 27. hetes kismama
Tudni szeretnéd, hogy mennyi Tgyást, Gyedet, Gyest kapsz, míg otthon leszel a Babával?
A legújabb 2013-as változásokat is tartalmazó kalkulátorunkkal könnyen kiszámíthatod! Tgyás, Gyed, Gyes kalkulátorhoz kattints ide >>
Szeretnéd egy helyen megtalálni az összes kismamáknak járó ellátásokkal, ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalót?
Anyasági támogatás, Apanap, Apasági nyilatkozat, Babakötvény, Családi pótlék, Egyedülálló szülő, GYED, GYES, GYET, Gyermekápolási táppénz, Gyermeknevelési támogatás, Gyermek után járó szabadság, Lakcímkártya a baba részére, Start Plusz kártya, Start-Számla, TAJ-kártya, TGYÁS, Születési anyakönyvi kivonat, Születési támogatás, Szülési szabadság Tgyás, Gyed, Gyes, ellátások, hivatalos ügyek kisokos - Kattints ide>>
Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...
Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok.
Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....
Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...
Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...
Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....
Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...
Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...
Hozzávalók: 100 gr tisztított spenótlevél
50 gr burgonya
15 gr banán
1 tk olaj
Recept:
A megpucolt, kockákra vágott burgonyát kb. 15-20 percig pároljuk annyi vízben, ami éppen elfedi. A spenót szárait leszedjük, a leveleket egyesével lemossuk, majd forró vízben 4-5 percig főzzük. Miután leszűrtük, hideg vízzel lehűtjük. A banánt karikákra vágju(...) tovább a teljes recepthez...