A baba fejlődése hónapról hónapra

A baba fejlődése - 3. hónap - Szülők Lapja

Mozgás

Mozgás width=

Baba fejlődése - Mit tud a baba? - 3 hónapos baba - mozgásfejlődés

Kezeit, lábait rengeteget mozgatja. Nézegeti mozgásukat, játszik velük.
Hason fekve az alkarjára támaszkodva már 45-90 fok közé is képes kinyomni a fejét.
Tenyerét már nyitva tartja, és a kezébe adott tárgyakat megmarkolja, de utánuk nyúlni még nem tud.

Beszéd

Beszéd width=

Baba fejlődése - 3 hónapos baba - beszédfejlődés

Három hónapos korban a gyermek hangadási kísérletei még nem tudatos, szándékos közlések, csak öncélú játékok. Tudatosul a csecsemőben, hogy a hangját saját maga idézi elő, így odafigyel a produkciójára, s ismételgeti azt. Ezzel a tevékenységgel már hosszabb távon is képes elfoglalni magát.
Ebben az időszakban még több mint 200-féle hangot tud képezni. Ez jóval több, mint amit az anyanyelvére jellemző hangkészlet tartalmaz, hiszen a világ minden létező hangja előfordul gagyogásában. A magyar csecsemők francia orrhangokat csakúgy képesek előállítani, mint afrikai csettintőket. A gagyogás időszakában minden hangot gyakorol, melyet képes előidézni, viszont a környezetében nem hallott hangok egy idő után kiesnek a repertoárjából. A külvilág szelektálása nyomán elkezdi a szülőktől hallott hangokat utánozni. A gagyogás hangjai minden kultúrában hasonlóak, s az „egzotikus” hangok folyamatosan tűnnek el az első év folyamán. Az anyanyelv hangjai kiszorítják őket, mivel a szülők csak a saját maguk által is használt hangokon beszélnek a csecsemőhöz. Ezeknek a hangoknak az utánzásával megindul a gagyogás, mellyel a felnőttektől hallott szavak hangzását, zeneiségét próbálják utánozni (gaga, egü, ogu…).

Értelmi - érzelmi fejlődés

Értelmi - érzelmi fejlődés width=

Baba fejlődése - 3 hónapos baba - értelmi fejlődés

Már nemcsak visszamosolyog, ha kedvesen közelítünk hozzá, de spontán is mosoly jelenik meg az arcán.
A kezébe tett tárgyra rápillant. Tekintetével követi a mozgó tárgyakat, főleg az élénk színűeket. Még nem tudja felmérni a távolságot, így megérinteni sem tudja, legfeljebb véletlenül sikerül megütnie az elé tett játékokat.

Aktuális vizsgálatok

Aktuális vizsgálatok width=

Baba fejlődése - 3 hónapos baba - vizsgálatok, oltások

Baba fejlődése - 3 hónapos baba - vizsgálatok, oltások
A 3 hónapos csecsemő ismét megkapja az Infanrix –IPV- HIB ( DTPa+IPV+HIB) oltást. Ez az oltás 5 súlyos betegség ellen nyújt védelmet a babának: a Diftéria a torokgyík; a Tetanusz a merevgörcs, a Pertussis a szamárköhögés; az IPV a járványos gyermekbénulás, a HIB a gennyes agyhártyagyulladás ellen véd. 30 nap múlva megismétlik ezt az oltást.

A havi orvosi vizsgálat során a következőket ellenőrzik:
- a baba testsúlya, testhossza, fejkörfogata, mellkörfogata,
- teljes fizikális vizsgálat, különös tekintettel a fejlődési rendellenességek szűrésére,
- csecsemő mozgásszervi vizsgálat, csípőficam szűrése (4 hónapos korig nézik),
- a baba idegrendszerének vizsgálata,
- a pszichomotoros és mentális fejlődés vizsgálata,
- a csecsemő érzékszerveinek működésének vizsgálata (látás, kancsalság, hallás).
- kisfúknál a rejtettheréjűség vizsgálata.

Tippek

Tippek width=

Baba fejlődése - 3 hónapos baba - tippek a fejlesztéshez

A baba minden megnyilatkozását kísérje vidám, örömteli reagálás!

Forduljunk szakemberhez, ha...

Forduljunk szakemberhez, ha... width=

Baba fejlődése - 3 hónapos baba - forduljunk szakemberhez, ha...

Nagyon laza, vagy nagyon feszes izomtónus esetén, illetve görcsös állapotok kialakulásakor.
Ha a csecsemő nem reagál az anyuka hangjára, erősebb zörejekre nem rezzen össze.
Ha a baba nem fordul a hang irányába.
Ha a csecsemő nem érzékeli a fényt, nem fordul a fény irányába.
Ha nem követi a mozgó tárgyakat.

Baba kalkulátorok

Baba kalkulátorok width=

3. hónap

Tudod, hogy mennyit alszanak általában a babák? Természetesen nincs mindenkire érvényes szabály, de az átlagokat meg tudod nézni a Baba alvásigény kalkulátorunkban >>

Mekkora az ideális hosszméret a babáknál ebben a korban? Nézd meg a Baba méret kalkulátorunkban >>

Mennyi az ideális súly a babáknál ebben a korban? Ellenőrizd a Baba súly kalkulátorunkban >>

Milyen lesz a babád a csillagjegye alapján? Babahoroszkóp >>

Milyen szülő leszel a csillagjegyed alapján? Szülőhoroszkóp >>

Programajánló

Programajánló width=

Programok gyerekekkel

Rengeteg programötlet, kirándulás tippek babával, kisgyermekkel. http://www.szuloklapja.hu/programok.html

Baba fejlődése hónapról - hónapra

NÉVJEGYZÉK

Szerző: Szülők Lapja 
Felhasznált irodalom: Gyerekszáj napló 

Szakmai lektorok: 
Dr. Somló Pál (gyermekorvos) 
Dr. Szokoly Mária (pszichológus) 
Hartung Vilmosné (védőnő) 
Németh Adél (óvodapedagógus) 
Oláh Andrea (logopédus)

Vissza az előző oldalra

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Egy 9 éves gyerek lőtte le a jeladós svájci farkast tovább

Hatalmas felháborodást keltett idén áprilisban, amikor kiderült, hogy a jelkövetővel ellátott svájci farkas életét vesztette hazánkban. Az ügyben szerdán 2 embert őrizetbe vettek, és azóta...

Családi pótlék 2023 - Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék tovább

Augusztusban kétszeri családi pótlék kifizetésre számíthatnak a magyar családok. Az első utalás augusztus elején várható, míg a másodikat augusztus végén kapják meg a jogosult háztartások....

Figyelem, termékvisszahívás: Ha ilyen rágcsát vettél, ne edd meg! Mérgező vegyületet találtak benne tovább

Határérték feletti aflatoxin-tartalom lehetséges előfordulása miatt a bajai Mogyi Kft. visszahívott a forgalomból többféle ízesített, pörkölt kukoricaszem-terméket. Mutatjuk a részletes...

Kormányinfó június 22: Változik a csok és a babaváró hitel! - Gulyás Gergely ismertette, mire kell számítani tovább

A június 22-ei Kormányinfón Gulyás Gergely sok témát érintett, egyebek közt a családtámogatásokról született döntéseket ismertette....

Figyelem, termékvisszahívás: Veszélyes baktérium a baromfirudacskában - Ha ilyet vettél, vidd vissza! tovább

Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium...

Szoptatás

Ingyenes szoptatási ambulancia: Ha szoptatási problémáid vannak, itt segítenek neked - Beutaló sem kell! tovább

Ingyenes szoptatási tanácsadás várja a szoptatási nehézséggel küzdő édesanyákat a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Laktációs Ambulanciáján....

Szoptatási pózok: Így kell helyesen mellre tenni a babát, hogy ne sebesedjen ki a mellbimbó - Szakember tanácsai tovább

Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel....

Lefejt anyatej tárolása szobahőmérsékleten, hűtőben és fagyasztóban - Meddig és hogyan használhatod fel? tovább

Fontos, hogy minden kismama ismerje a tárolás biztonságos módszereit, az anyatejhez kapcsolódó eltarthatósági időket és a felhasználás lehetséges formáit....

Covid elleni oltás várandósoknak és szoptató anyáknak: A te oltásod a kisbabádat is védi a koronavírustól! tovább

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából...

Anyatejes táplálás előnyei: Így hat az anyatej a babák immunrendszerére tovább

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban. Miért jó, ha szoptatod a kisbabádat?...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Honnan tudhatod, hogy nárcisztikus a párod? - Ezekre a jelekre figyelj a pszichológus szerint tovább

"A válás megölheti a gyerek lelkét" - 3 gyakori hiba, amit a válófélben lévő vagy elvált szülők elkövetnek tovább

15 romantikus ötlet pároknak - Így tudjátok éreztetni a másikkal, hogy mennyire szeretitek akkor is, ha közben apák és anyák lettetek tovább

Hogyan hat a baba érkezése a párkapcsolatotokra? 2 kérdés, ami segít kideríteni - A pszichológus szerint tovább

Az ölelés pozitív hatásai: Így hat a testre és a lelkiállapotra, ha veszekedés után megölelitek egymást tovább

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Ilyen legyen egy jó tanulósarok tovább

Puha és omlós krumplis pogácsa recept, a nagyi receptes könyvéből: Hétvégi kiránduláshoz, piknikhez is tökéletes tovább

Tökfestés ötletek képekkel: Így dekorálhatod ősszel a lakást vagy a kertet, ha nem akarsz tököt faragni tovább

Tökfaragás ötletek gyerekeknek: 25 látványos tökdísz iskolai tökfaragó versenyre vagy otthoni dekorációnak tovább

Védelem allergia és kórokozók ellen - Philips légtisztító 4000i teszt: vélemények, tapasztalatok a légtisztítóról tovább

Tavaszi kreatív foglalkozások óvodásoknak: Így fejlődhet a gyerek szókincse, finommotorikája, koncentrációja tovább

Paradicsomos fetás tésztarecept a Tiktokról: Így készítsd el serpenyőben ezt a gyors és finom tésztás ételt tovább

Babakonyha

Babakonyha

8 szuper tipp, hogy a gyerek örömmel egye meg a zöldségeket is - Ezeket próbáld ki! tovább

Elronthatatlan répatorta recept: Olyan finom lesz, hogy nem tudod abbahagyni - Gluténmentes változatban is! tovább

Puha, omlós almás pite recept, vastag töltelékkel: Finom és egyszerű, még mérleg sem kell a hozzávalókhoz tovább

Mennyei krémes madártej recept, habgaluskával - Ennek senki nem tud ellenállni tovább

Extra gyors kefires fánk recept: Csak keverd össze, süsd ki és már eheted is! - Baracklekvárral a legfinomabb tovább

Omlós sajtos rúd élesztő és sütőpor nélkül: Bögrés recept! - Ha gyorsan és egyszerűen sütnél valami finomat tovább

Muffin alaprecept és 5 ízvariáció: Nem kell mérleg, mérd ki bögrével a hozzávalókat - Fél óra múlva már eheted is tovább

Legnépszerűbb

Recept ajánlatunk

Savanyú krumplifőzelék

Savanyú krumplifőzelék

Főzelékek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 3 szem burgonya fél pohár tejföl (20%-os) egy fél citrom leve só bors 3 babérlevél

Recept: A burgonyákat felkarikázzuk, és babérleveles sós vízben megfőzzük. Miután megfőtt, a babérleveleket a főzővízből kivesszük, és a víz nagy részét a burgonyáról leöntjük.
(Tényleg csak egy egész kevés vizet hagyjunk meg, különben a f(...) tovább a teljes recepthez...


Rovatok

Cikkek témái

Szolgáltatások

Terhesség hétről-hétreBaba fejlődéseGaléria   /   Videótár

Terhesség hétről hétre 

Nyereményjáték   /   Szakértők   /      Webáruház

Horoszkópok
Baba horoszkóp
Szülő horoszkóp
Szerelmi horoszkóp

Keresők
Névkereső babáknak
Receptkereső babáknak
Orvoskereső
Gyermekorvosi ügyeletek
Orvosi szótár
Baba-mama katalógus

rssRSS hírcsatorna

Kalkulátorok
Ezt olvastad már? [x]
Gyermeknevelés

Boldogtalan lesz az a gyerek, akit folyton fegyelmeznek. Ezt csináld helyette!

vissza vissza