Ezek a leggyakoribb hibák a gyerekek etetésénél - Vigyázz, mert az egész életüket megkeseríthetik!

Szülők lapja

Babakonyha

Szülők lapja


Ezek a leggyakoribb hibák a gyerekek etetésénél - Vigyázz, mert az egész életüket megkeseríthetik!

Az étkezéssel kapcsolatos, régóta ismert mondások és hiedelmek egyre kevésbé nem állják meg a helyüket: ma már a táplálkozásban, gyermekeink táplálásában is a tudatosságé a főszerep. Ehhez adunk most gyakorlatias ötleteket, hogy gyermekedet tudatosan, mégis természetes módon terelgethesd az egészséges táplálkozás és az ahhoz kapcsolódó testtudatosság felé, elkerülve ezzel a későbbi evészavarokat.

A korábbi évtizedek, évszázadok embert próbáló időszakai érthető módon arra tanították az embereket, hogy takarékoskodjanak és minden falatot becsüljenek meg. Az ennek nyomán születő beidegződések és jól ismert frázisok - az „Addig ülsz itt, amíg meg nem eszed”, a „De hát neked csináltam, egyél még!” vagy az „Amit megeszel, az már a tiéd!”, az "afrikai gyerekek" emlegetésével kiegészülve - azonban számtalan káros szokást erősítettek meg, melyek mára evészavarokban és túlevésben mutatkoznak meg.

 
 

De mi a probléma ezekkel a mondatokkal?

Ha az étkezések kapcsán fenyegetéssel, zsarolással, érzelmi befolyásolással vagy erőltetéssel próbálunk hatni gyermekünkre, azzal nem érünk célt: gyermekünk nem fog változatosan táplálkozni, ellenben megágyazunk a későbbi evészavaroknak.

Kockáztatjuk például a túlevést: gyermekünk nem jóllakásig fog enni, hanem addig, amíg „anya elégedett” vagy amíg „elfogy a tányérról”. Pedig ezeknek a szempontoknak semmi köze az egészséghez. 
Gyermekünket ezzel ráadásul arra tanítjuk, hogy nem bízunk benne és nem hozhat önálló döntéseket a saját testével kapcsolatban (pl. mikor azt mondja: „köszönöm, elég volt”).

Alapvető kellene, hogy legyen az, hogy étellel nem jutalmazunk, nem büntetünk és nem zsarolunk. A táplálkozás elsősorban szervezet ellátása tápanyagokkal, tehát nem egy érzelmi folyamat, hanem a testünkről való gondoskodás egyik módja, melynek része a mértékletesség is.


 

Mit NE tegyünk?

1. Ne erőltessük az evést, ha a gyerek tényleg nem éhes!

2. Ne adogassunk nasikat egész nap, ne eszegessen folyton, és csak alkalmanként engedjük, hogy üdítőt igyon.

3. Kerüljük az üres kalóriákat, hiszen azok eltelítik a gyermek gyomrát és természetesen nem fogja érdekelni a tápláló étel.

4. Ne kapcsoljunk az étkezéshez érzelmeket, például bűntudatot vagy jutalmazást.

5. Evés közben ne legyen telefon és TV-nézegetés! Természetesen lehetnek filmnézős pizzázások is, de a lényeg, hogy általában ne legyen szokás a kütyüzés vagy a tévé előtt evés.

 

Hogyan viszonyuljunk az evéshez és a közös étkezésekhez?

1. Gyermekünket arra kondicionáljuk, hogy figyeljen valódi éhségérzetére és a teste jelzéseire! Tanítsuk meg arra, hogy felismerje ezeket a jelzéseket: például hogy mi a különbség az „ehetnék” érzése és a valódi éhség között.

2. Tanítsuk meg, hogy mikor édességre vágyik, valójában valamit hiányol a szervezete - sok esetben a vizet!

3. Az egészséges, változatos táplálkozás és a mértékletesség kialakulásához elsőként magunknak is fel kell(ene) vennünk ezeket a jó szokásokat, hiszen a szülői minta ebben is elsődleges.

4. Engedjünk teret annak, hogy érzéseit kinyilvánítsa, de válasszuk szét az érzelmeket az evéstől (ne étellel, hanem beszélgetéssel, öleléssel, játékkal oldjuk a benne lévő feszültségeket)!

5. Minél több közös étkezés legyen, és még ha a gyerek nem is eszik, legyen velünk akkor is!

6. Az evéshez ne veszekedés, feszültség, se káosz (szaladgálás, őrjöngés, játék) kapcsolódjon, hanem nyugalom és bizalmas beszélgetés.

 



+3 ötlet az ételek megszerettetéséhez

Válogatós gyerekeknek kisebb mennyiségeket ajánljunk fel újra és újra, de soha ne erőltessünk semmit! Egy adott alapanyagot többféle variációban is kipróbálhatunk.

Piciknél figyeljünk oda tudatosan a hozzátáplálásra, jelszavunk pedig a kitartás és türelem legyen.

A gyerek bevonása a főzésbe vagy az előkészítésbe nem csak gyermek önállóságát növeli, de pozitív hatással lehet az érdeklődésére és étvágyára is.

 

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Babakonyha

Szülők lapja


2025.09.11