Kártérítést követel a vegetáriánus anya, mert a bébiszitter húst adott a gyerekeknek

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Kártérítést követel a vegetáriánus anya, mert a bébiszitter húst adott a gyerekeknek

Hisztérikusan reagált az az amerikai anya, aki a szokásosnál hamarabb hazaérkezve azt látta, hogy vegetáriánus gyerekei csirkefalatokat esznek. A bébiszittert hibáztatja, amiért az nem feltételezte, hogy a család esetleg vegetáriánus lehet.

A 19 éves, bébiszitterként dolgozó lány új családnál vállalt munkát. Mivel a gyerekek nagyon jól viselkedtek, a lány azt mondta nekik, hogy azt kérhetnek vacsorára, amire csak vágynak. A gyerekek csibefalatokat választottak egy gyorsétterem menüjéből. 

Az anyuka hazaérve felháborodva sikoltozni kezdett, elzavarta a bébiszittert, majd később kártérítést követelt tőle - egész pontosan gyermekenként 300 dollárt (kb. 220.000 forint). A lány azonban nem hajlandó fizetni, mivel úgy véli, az anyának tájékoztatnia kellett volna őt erről, mielőtt elkezdett dolgozni a családnál.

Az anya azért hibáztatja a lányt, mert fel sem merült benne, hogy vegetáriánusok lehetnek. Szerinte rá kellett volna kérdeznie, esznek-e húst. Bírósági perrel is megfenyegette a bébiszittert, aki azonban kijelentette, nem tart a pertől, mivel a bátyja és édesapja is jogász. A Reddit közösségi portálon is kikérte a kommentelők véleményét, ahol a válaszadók többségében neki adtak igazat, sőt, van, aki szerint úgy tűnik, mintha az anya szándékosan úgy szervezte volna a történéseket, hogy a perrel pénzhez jusson.
 

Forrás: Mirror
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2024.04.03