Most nyolcadikos a gyerek? - Ezekre a változásokra számíthattok a 2020/2021-es tanévtől a középiskolákban

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Most nyolcadikos a gyerek?  - Ezekre a változásokra számíthattok a 2020/2021-es tanévtől a középiskolákban Kiknek kötelező központi felvételit írni? Miben változik a képzés a 2020. szeptemberi tanévtől? Kik kaphatnak ösztöndíjat középiskolában? A 2020-as tanévre gimnáziumi képzést 546, technikumit 236, szakképző iskolai képzést pedig 168 intézmény hirdet országszerte; újdonság, hogy a szakképzésben 2020-tól minden tanuló ösztöndíjat kap - írta a Magyar Nemzet.

Közeleg a központi felvételi
Közeleg a középiskolai felvételi, a nyolcadikosoknak, illetve a hat- és nyolcosztályos gimnáziumba készülő alsóbb éveseknek január 18-án kell megírniuk a központi írásbeli vizsgát matematikából és magyarból. Még több infó a központi felvételiről itt »

Budapesten csaknem kétszáz középfokú intézmény várja a jelentkezőket, vidéken Pest megyében és Borsod-Abaúj-Zemplénben van a legtöbb középiskola, a legszűkebb választék Nógrádban érhető el.



Az iskolák kétharmada szervez írásbeli vizsgát, ám a szabályok szerint csak a gimnáziumok és a technikumok követelhetnek meg felvételit, a hároméves szakképzésbe az általános iskolai jegyek alapján lehet bekerülni - ismerteti a lap.

Szeptemberből bevezetik az új NAT-ot
A cikk kitér arra, hogy bár a megújított Nemzeti alaptanterv még nem nyilvános, a kezdő évfolyamokon a kormány tervei szerint szeptembertől életbe lép, a gimnáziumok 9. osztályában így várhatóan változik a tananyag, és módosulhatnak az óraszámok is.

Ösztöndíj minden szakképzős diáknak
A szakképzésbe jelentkezőket pedig biztos, hogy teljesen átszabott tananyag várja.
Továbbá újdonság, hogy mindegyikük ösztöndíjat kap: a most felvételiző diákoknak az alapozási szakaszban - amíg a gyakorlat meg nem kezdődik - technikumban havi 7 ezer, szakképző iskolában pedig 14 ezer forint jár majd - írta a Magyar Nemzet.

Ez is érdekelhet!
Így alakul át a középiskolai szakképzés a 2020/2021-es tanévtől - A legfontosabb változások »


Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2020.01.07