A 21. század egyik legnagyobb nevelési válsága zajlik csendben a szemünk előtt – és sokszor a legjobb szándékú szülők sem veszik észre, hogy részesei. Bizony, kimondhatjuk, hogy boldogtalanok lesznek azok a gyerekek, akiket elkényeztetnek a szüleik.
Kiss Szilvia Piroska, neveléstudományi mester szakot végzett pedagógus és nevelési tanácsadó írása arról a jelenségről szól, amikor a gyerekek veszik át az irányítást a családban, a szülők pedig – szeretetből, félelemből vagy bizonytalanságból – engednek nekik. Ez a „mini diktátor korszak” nemcsak a szülő-gyerek kapcsolat egyensúlyát borítja fel, hanem a gyerekek lelki biztonságát is veszélyezteti.
A szakember arra figyelmeztet: az engedékenység mögött gyakran a szülői tehetetlenség áll, a megoldás azonban nem a szigor, hanem a határok szeretetteljes visszaállítása. Cikke segít megérteni, miért lesz boldogtalan az a gyerek, aki irányítani kényszerül – és hogyan adhatjuk vissza neki a gondtalan gyerekkor ajándékát.
MINI DIKTÁTOROK KORA
Várok a pénztárnál. Előttem apuka a gyermekével:
- APA, AZT AKAROM!
- Most nem veszünk olyat.
- De én AKAROM!
- Nincs rá szükségünk.
Sejtitek mi lett a vége? Mégis kiderült, hogy szükségük volt rá.
Hogyan történhet meg az, hogy egy családban a pénzügyi természetű döntéseket egy gyermek hozhassa meg?
A 21. században megfigyelhető, hogy a szülő és gyermekek szerepei gyakran felcserélődnek. A gyerek dirigál, a szülő pedig követi az utasításokat. Nem ritka, hogy a szülő konkrétan tart a saját gyerekétől (attól, hogyan fog reagálni a gyermek) és ez motiválja a viselkedésének megváltoztatásában.
Abszurd? Az.
De kisebb-nagyobb mértékben rengeteg családban mégis megfigyelhető.
Az a baj, hogy az a gyerek, aki irányítja a szüleit, a családot, a körülötte élő felnőtteket: BIZTOSAN BOLDOGTALAN.
A gyereknek nem az a dolga, hogy döntéseket hozzon. A gyermek dolga a gondtalan gyermekkor megtapasztalása, ami lehetetlen, amikor szülői szerepbe kerül a saját szüleivel szemben.
Miért probléma ez?
1. A gyereknek iránymutatás kell
A gyerek kizárólag akkor fogja megtanulni, hogyan működik a társadalom és neki ebben milyen szerepei, feladatai, kötelességei vannak, ha valaki segíti, támogatja ebben. Ha nem kap ebben otthon segítséget, hátránnyal indul az intézményben és az életben egyaránt.
2. A gyereknek keretek kellenek
Az a gyermek, akinek a szülei nem mutatják meg mit lehet és mit nem, nem fogja tudni.
Honnan tudná egy gyerek, hogy nem szabad zsírkrétával rajzolni a falra, ha soha senki el nem mondta neki. Nem tudhatja. Ha elmondjuk neki, hogy nem szabad, de mégis megcsinálhatja 100-szor is következmények nélkül, akkor pedig nem azt fogja megtanulni, hogy:
NEM SZABAD ZSÍRKRÉTÁVAL A FALRA RAJZOLNI
hanem azt fogja megtanulni, hogy
MINDIG, AMIKOR ZSÍRKRÉTÁVAL RAJZOLOK A FALRA, ANYA TART EGY HEGYIBESZÉDET, HOGY NEM SZABAD.
Így szoktuk.
Ez a mi kis dolgunk.
Én szeretek rajzolni, anya szeret beszélni.
3. A gyerek nem látja a döntései hosszútávú következményeit
Nem hozhat döntéseket, amik hosszútávon érintik őt vagy másokat, mert nem tud értük felelősséget vállalni. Mert nincs meg a kellő tapasztalata, hogy végig tudja gondolni egy döntés hatásait. Nem mondhatja meg, hogy kell-e oviba járni, akar-e testvért vagy hord-e télen sapkát.
A csavar a dologban, hogy ezt a gyerekek is pontosan érzik. Érzik, hogy nem nekik kellene döntést hozni fontos kérdésekben. És ettől nem boldogok. Azok a gyerekek, akikre az a borzasztóan nyomasztó és kellemetlen feladat hárult, hogy irányítaniuk kell a családjukat és a szüleiket egy dolgot éreznek mindennél jobban:
nem hatalmat, FÉLELMET!
Elképesztő bizonytalanságot él meg az a gyerek, akinek irányítania kell a szüleit. Mert tudja, hogy nem alkalmas a feladatra. Mert hogyan lehetne egy élet biztonságos, amit egy gyerek irányít?
Hogyan lehetne egy család BIZTONSÁGOS, amit egy gyerek irányít?
Ezek a gyerekek általában félnek, bizonytalanok és nagyon sokszor megfigyelhető, hogy MINDENT irányítani akarnak. Mert érzik, hogy az ő kezükben van a felelősség és mert ettől teljesen elbizonytalanodnak mit is kéne akkor nekik tulajdonképpen irányítani.
Amellett, hogy mini diktátorokká válnak, elképesztően labilis érzelmi állapot jellemzi őket. Sokszor és sok kiborulást tapasztalhatunk rajtuk, ami idővel csak romlik, ha nem változtatunk az életstílusunkon.
A kis "diktátor gyerekek" nincsenek jól. Ők nem boldogok!
Mi a megoldás?
Vegyük vissza az irányítást. vegyük vissza a vállunkra a döntések felelősségét.
Miben dönthet egy gyermek, ha azt akarjuk, hogy boldog legyen?
Rengeteg apró kérdésben.
- két felajánlott ruha közül mit szeretne választani
- milyen süteményt kér a cukrászdában
- puszival, öleléssel, pacsival vagy integetéssel köszön el
- mivel játszik
- kivel barátkozik
- a felkínált ételek közül mit eszik és mit nem eszik meg
- melyik mesét szeretné olvasni este
Ezek mind nagyon biztonságos döntések, amiket nyugodtan rábízhatunk a gyerekekre.
Miben nem dönthet egy gyerek? Mi az, amiben a szülőnek KELL döntenie?
- évszaknak megfelelő ruhát vesz-e fel
- édességet eszik-e ebédre
- mi lesz a hétvégi programja (ha megadunk opciókat, akkor dönthet róla)
- nem eszi meg a felkínált ételeket, hanem készíttet egyebet
- lesz-e testvére
- megy-e oviba/suliba
- dolgozzanak-e a szülei és mennyit és mikor
- a napi ritmus menetét
- akar-e gyógyszert bevenni (kivéve, ha felajánlunk más, alternatív kezelési módot, ami hasonlóan hatékony)
- az egész család menjen a játszótérre… MOST
Fog-e tiltakozni a gyerek, ha vissza akarjuk venni az irányítást?
De még mennyire.
Egyrészt amiatt, mert lehet, hogy nincs meggyőzve arról, hogy alkalmasak vagyunk a feladatra. Másrészt azért, mert nem látja át, hogy hosszútávon ez jó lesz neki. Mert ő nem látja, hogy ezzel lekerül a válláról a felnőtt lét terhe és visszakapja a gondtalan gyermekkor ajándékát.
De ez is olyasmi, amiben nem dönthet.
Döntsük el helyette, hogy megadjuk a biztonságos gyerekkort, ahol falak védik a külvilág nyomásától.
Döntsük el helyette, hogy vezetni fogjuk kézen fogva a helyes irányokba és nem hagyjuk, hogy kismotorostul zuhanjon a szakadékba.
Döntsük el, hogy a szülei leszünk.
Fotó: Freepik
