Szerelmi horoszkóp - Oroszlán

Szülők lapja

Szerelmi horoszkóp

Szülők lapja


Szerelmi horoszkóp - Oroszlán

Kattints a fotóra, és nézd meg, hogy melyik csillagjeggyel hogyan passzoltok össze.

Oroszlán + Kos

július 23 - augusztus 23. + március 21 - április 20.


Mindkét jegyet heves, lobbanékony természet jellemzi, mindketten erős öntudattal és irányítani vágyással születtek. A dinamikus Kos nem szeret második helyre szorulni, a királyi Oroszlán pedig folytonos elismerésre vágyik, és aligha szívesen veszi le koronáját. Mivel mindketten szeretnek a középpontban lenni, akkor boldogulhatnak a legjobban, ha nem küzdenek ezért, hanem valamiképpen megosztják egymás között a szerepeket. Az Oroszlán így tudja segíteni a legjobban a Kost, a Kos pedig jól teszi, ha időről-időre dicséri az Oroszlán vonzó adottságait, hízeleg neki. Az ágyban igen hasonlóak az igényeik, ezért könnyen jutnak közös nevezőre, és kapcsolatukban sokszor tudnak spirituális megtisztulást is nyerni együttléteikből. Hosszú távú viszonyuknak az lehet a titka, hogy megismerjék egymás érzelmi szükségleteit, és megtanulják, hogy ezen a téren is miképpen lehet párjuk kedvére tenni.

 

Oroszlán + Bika

augusztus 23 - szeptember 23. + április 21 - május 21.


Meglehetősen nehéz természetű jegyek találkozása ez, ahol egyikük sem enged szívesen akár egy jottányit is az elképzeléseiből, és a Bika szívóssága könnyen kihozhatja a sodrából az Oroszlánt. Ha érzéki együttlétekre kerül sor, az Oroszlán számára természetes, hogy ő irányítson, és a Bika képes is megadni számára azt a figyelmet és rajongást, amit igényel, viszont cserébe ő is ugyanezt várja el. Ha ez megtörténik, teljes összhangra találhatnak. Kapcsolatukat beárnyékolhatja még a pénzügyekhez való hozzáállásuk is: az Oroszlán szeret úgy élni, mint egy király, és ez aligha lehetséges számottevő pénzmennyiség elköltése nélkül. A Bika is kedveli a jólétet, viszont ő szüntelenül gyűjtögetne és takarékoskodna. Nagyobb nézeteltéréseik akkor támadhatnak, ha a Bika elmulasztja, hogy szüntelenül hízelegjen az Oroszlán önbecsülésének, az Oroszlán pedig túlságosan is magával van elfoglalva, hogy biztosítsa azt a fajta odaadást, amit a Bika birtokló ösztönei megkívánnak. Csak a képletek alapos elemzéséből derülhet ki, hogy egyébként szilárd alapokon nyugvó kapcsolatuk képes lehet-e leküzdeni ezeket az akadályokat.

 

Oroszlán + Ikrek

augusztus 23 - szeptember 23. + május 22 - június 21.


Rajongásig képesek szeretni egymást, pedig sokban különböznek. Az Oroszlán a szívével esik először szerelembe, míg az Ikreknek általában az eszét ejti rabul a párja. Bár az Ikrek képes kielégíteni az Oroszlán romantika iránti vágyát, sok vita forrása lehet, ha az Oroszlán önbizalma megsérül, amikor az Ikrek ártatlan flörtökbe bonyolódik másokkal. Az Oroszlánt bosszanthatják az Ikrek apró rigolyái, és királyi természete is olykor több odaadást kívánna meg, mint amennyit az Ikrek adni szeretne. Másrészről ezek az apróságok eltörpülnek amellett, hogy közös idejüket hihetetlenül jókedvűen és tartalmasan tudják eltölteni, ezért összességében remek párost alkotnak. A hálószobában az Oroszlánt nagyon szórakoztatja az Ikrek változékonysága, kiismerhetetlensége, az Ikrek számára pedig több mint kielégítő lehet az a teljes szívből jövő odaadás, amiben az Oroszlán szerelme megnyilvánul. Az Oroszlán királyi személyisége, meleg szeretete képes elsimítani azokat az apró sérelmeket, nézeteltéréseket, amelyeket esetleg a nap folyamán szereznek, így estére csaknem mindig a legnagyobb békében térnek nyugovóra. Kapcsolatuk hosszú távon is sikeres lehet.

 

Oroszlán + Rák

augusztus 23 - szeptember 23. + június 22 - július 22.


Ahogyan a Hold és a Nap között sem tagadható, hogy szoros kapcsolat áll fönn, úgy a Hold által uralt Rák és a Nap befolyása alá tartozó Oroszlán viszonya is ilyen lehet. Az Oroszlánnak megvannak az eszközei arra, hogy kordában tartsa a Rák ingadozó érzelmeit, és nem telik sok időbe, hogy a Rák rádöbbenjen: pont egy ilyen megbízható, erős, nyíltszívű társra van szüksége. Ez nagyban növelheti biztonságérzetét, ami nélkül egy erős kapcsolat nem képzelhető el. A Ráknak azonban arra is fel kell készülnie, hogy az Oroszlán szereti besöpörni az elismerést, tetteiért és teljesítményéért dicséretet vár el, és nincs ez másképpen a hálószoba dolgait illetően sem. Ha a Ráknak nincs ellenére, hogy partneréé legyen a vezető szerep közös életükben, akkor tartós és stabil párkapcsolat alakulhat ki közöttük.

 

Oroszlán + Oroszlán

július 23 - augusztus 23. + július 23 - augusztus 23.


Működő kapcsolat lehet, de több buktatója is van. Az élet legtöbb területén – és nem kivétel a szexualitás sem – az Oroszlán elsődlegesen saját igényeit hajlamos előtérbe helyezni. Felmerül tehát a kérdés, hogy két Oroszlán találkozásakor hogyan lesz két „Én”-ből egyetlen „Mi”? Mindkét Oroszlán nagyon aktív, romantikus és szenvedélyes természet, és kizárt, hogy az intimitásban unatkozzanak, közös otthonukban a leggyakrabban látogatott helyiség szinte biztos, hogy a hálószoba lesz. Hosszú távon akkor tudnak jól együttműködni, ha megoldják, hogy két dudás is megférjen egy csárdában: vagy váltogatják, hogy kié legyen a vezető szerep, vagy felosztják egymás között a területeket, és egyes dolgokban egyikük, más dolgokban másikuk dönt.

 

Oroszlán + Szűz

július 23 - augusztus 23. + augusztus 24 - szeptember 22.


Jól működő párosítás lehet. Az Oroszlán legtöbbször elég nagyvonalú ahhoz, hogy egy legyintéssel „elintézze” a Szűz kritizáló megjegyzéseit, szőrszálhasogató aprólékosságát, idegesítő maximalizmusát. Ugyanakkor a Szűz nagyon szívesen vesz részt segítőként az Oroszlán nagyívű terveinek megvalósításában, vele együtt fürdik a dicsőségben, és értékeli szeretetreméltó természetét, jó humorát. Az Oroszlán számára fontos, hogy párja éleseszű, ügyes, precíz, és nagyra értékeli, hogy a Szűz mindig a kedvére próbál tenni. A Szűznek általában nincs ellenére, hogy alárendelt szerepet játsszon, az Oroszlán párjaként pedig ez annyira természetes, és mindkettőjük számára olyan sok előnnyel járó felállás, hogy egy pillanatig sem merül fel, hogy fordítva legyen. Nincs ez másként a szexualitásban sem, ahol könnyen közös nevezőre jutnak. Hosszú és sikeres kapcsolat lehet, a legtöbb probléma talán az anyagiak terén merülhet fel, ahol az Oroszlán nem mindig nézi jó szemmel a Szűz zsugoriságát.

 

Oroszlán + Mérleg

július 23 - augusztus 23. + szeptermber 23 - október 23.


Mindkét jegy képes rá, hogy kielégítse partnere vágyait, igényeit. Az Oroszlánt jobban érdeklik a szerelemből fakadó testi örömök, míg a Mérleg inkább a szellemi oldalát részesíti előnyben a kapcsolatnak, de ez természetes. Természetes az is, hogy az Oroszlán fogja magához ragadni a vezető szerepet, míg a sokszor döntésképtelen vagy tétova Mérleg nem bánja, ha van kit követni. A szexualitásba az Oroszlán a szenvedélyességet, a Mérleg az érzékiséget hozza, és remekül kiegészítik egymást ilyen téren is. Ha valamilyen okból, és nem feltétlenül a testiség terén, nézeteltérésük támadna, a Mérleg lesz az, aki előbb fúj visszavonulót, mert kettejük közül ő az, aki szinte bármikor képes kompromisszumot kötni és együttműködni. Ha el akar érni valamit, a Mérleg „fegyvere” a türelem és a megfelelően megválasztott stratégia lehet. Heves érzelmekkel induló kapcsolatukból hosszantartó, őszinte szerelem fakadhat.

 

Oroszlán + Skorpió

július 23 - augusztus 23. + október 24 - november 22.


Első találkozásukkor rendszerint azonnali, és elsöprő erejű testi vonzalom keletkezik, valósággal vibrál körülöttük a levegő. A vágy egyforma tűzzel ég ugyan bennük, de a Skorpió önző és birtokolni vágyó természetét a nemes Oroszlán csak ritkán tudja teljes egészében elfogadni. Afelől semmi kétség, hogy olyan perceket élhetnek át együtt, amelyek egész életükre emlékezetesek maradnak, és nem csupán testi értelemben. Viszont az is bizonyos, hogy amikor két ilyen erős egyéniség találkozik, kapcsolatuk nem lesz mentes a viharoktól. Könnyen megeshet az is, hogy viszonyuk teljes egészében „átugorja” a romantikázás szakaszát, és a túlfűtött erotikából néhány heves vitákkal tarkított nap után csendes, nyugodt szerelmi kapcsolatba fordul át. Nem mindig maradnak együtt, de ha sikerül, akkor igazán szép időszakot tölthetnek egymás társaságában.

 

Oroszlán + Nyilas

július 23 - augusztus 23. + november 23 - december 21.


Közös bennük, hogy nem szeretik a kötöttségeket, nagy bennük a szabadságvágy. Közös az is, hogy szeretik a kalandokat, érdekességeket, újdonságokat, és nincs ellenükre, ha emberek veszik őket körbe. Hajlamosak, különösen a Nyilas, a szerelemre mint egyfajta szórakoztató időtöltésre tekinteni. Kapcsolatuk dinamizmusát rendszerint a Nyilas inspirációi adják, az Oroszlán pedig olyan hatással van párjára, hogy az némiképp hűségesebb, kevésbé csapongó lesz, megszelídül, ha nem is teljesen. Hasonló szexuális érdeklődésük és étvágyuk egymás ideális partnereivé teszi őket, ezért – és a fentiek miatt – kapcsolatuk általában nagyon sikeres és sokáig tartó lesz.

 

Oroszlán + Bak

július 23 - augusztus 23. + december 22 - január 20.


E két jegy kapcsolata általában attól függ, hogy mennyire mélyül el: minél jobban, annál kevésbé fognak egymással kijönni, mert valójában nagyon különbözőek. Az Oroszlán, ha csupán egy futó kalandról van szó, hajlamos nagyvonalúan átsiklani a Bak kissé nehéz természetéből adódó furcsaságai felett, de ahogyan jobban megismerik egymást, általában rájönnek, hogy nem illenek össze. Az Oroszlán előbb-utóbb azzal fogja megvádolni a Bakot, hogy szinte patikamérlegen méri a szeretetet és az odaadást, ami számára annyira fontos, a Bak pedig nem tud mit kezdeni az Oroszlán túláradó kedélyességével, képzeletgazdagságával, uralkodni vágyásával. Erős, független jegyek találkozása ez, amelyben mindkettő a maga módján dominanciára törekszik, de mivel annyira mások, csak elvétve képesek megtalálni a közös hangot, ezért általában rövid távú kapcsolatok alakulnak ki közöttük.

 

Oroszlán + Vízöntő

július 23 - augusztus 23. + január 21 - február 18.


Függőségről és függetlenségről egészen másképpen gondolkodnak, és ez kapcsolatukra is nagyon rányomhatja a bélyegét. A Vízöntő értelmezésében a függetlenség annyi, mint szabadnak lenni, a lehetőség, hogy új tapasztalatokat szerezzen és új élményekkel gazdagodjon. Az Oroszlán számára ellenben a függetlenség azt jelenti, hogy gazdagságban, nélkülözéstől mentesen élhet. A Vízöntőt a világ érdekli, az Oroszlánt leginkább saját maga. Az Oroszlán nem szereti, ha nem kapja meg partnerétől azt a fajta csodálatot, ami számára annyira fontos, a Vízöntő pedig nem kifejezetten ez a típus. Őt inkább idegesíti, hogy az Oroszlán mindig uralkodni akar. Szexuális életük sem valószínű, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket: a csalódott Vízöntő könnyen talál más partnert, akivel vigasztalódhat, ez pedig az Oroszlánt mélységesen megsérti. Az állatöv két ellentétes végén elhelyezkedő jegy tehát elképzelhető, hogy vonzódik majd egymáshoz, de igen kicsi a valószínűsége, hogy hosszú távon jól működő párost alkossanak.

 

Oroszlán + Halak

július 23 - augusztus 23. + február 19 - március 20.


Különbözőségük miatt eleinte rejtélyesnek, titokzatosnak gondolják partnerüket, ami kíváncsiságot és vonzalmat ébreszthet. Rendszerint hamar rádöbbennek azonban, hogy az erős és uralkodó Oroszlán és a kissé földöntúli, rejtelmes Halak nagyon különbözőek. Míg az Oroszlán sütkérezni szeretne mások csodálatában, amihez nagy társaságra van szüksége, a Halak inkább elvonulna a nyüzsgésből egy biztonságos és egyszerű életbe. Mindkét jegy negatív energiaminőséget fejez ki olyan értelemben, hogy többet szeretnének kapni, mint amennyit adni képesek, ezért nem egészítik ki jól egymást. Az Oroszlán leggyakrabban ott követ el hibát, hogy meg sem próbálja megérteni már-már túlságosan is érzelemgazdag és sebezhető párját. A kölcsönös meg nem értés eredményeképpen általában nem maradnak együtt sokáig, még akkor sem, ha az intimitásban meg tudják érteni egymást.


Szülők lapja

Szerelmi horoszkóp

Szülők lapja