Tűzijáték 2022: Egyre több városban marad el augusztus 20-án a tűzijáték - Elmondták, mire költik inkább a pénzt

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Tűzijáték 2022: Egyre több városban marad el augusztus 20-án a tűzijáték - Elmondták, mire költik inkább a pénzt Bár a fővárosban 2022-ben is grandiózus tűzijátékot terveznek az ünnepnapra, addig egyre több város és település dönt úgy, hogy a tűzijáték helyett másra költi el a pénzt idén. Augusztus 20-án nem csak Budapesten, hanem az ország számos városában tűzijátékkal szokták ünnepelni az elmúlt években az államalapítást. Bár a fővárosban 2022-ben is grandiózus tűzijátékot terveznek az ünnepnapra, addig egyre több város és település dönt úgy, hogy a tűzijáték helyett másra költi el a pénzt idén.

A budapesti tűzijáték úgy tűnik, marad: a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint a 2022-es pirotechnikai látványosság ugyanannyiba kerül, mint a tavalyi - a rakéták beszerzési ára idén is nettó 1,3 milliárd forint, vagyis bruttó 1,65 milliárd forint volt. Azt is hozzátették, a beszerzés még az év első felében lezárult, az árat tehát pontosan lehet tudni.

Kell vagy nem kell tűzijáték?
Bár sokak szerint hozzátartozik a hagyományokhoz, azért évek óta téma, hogy a tűzijátékok összegét lehetne valami más célra is fordítani - vannak ugyan, akik szerint augusztus 20-án elengedhetetlen az égi látványosság, ugyanakkor egyre erősödik azok ellentábor hangja is. Különösen most, hogy a szomszédunkban háború dúl, nyakunkon az energiaválság, a kormány megnyirbálta a rezsicsökkentést és a KATA-s kisvállalkozók is nehéz helyzetbe kerültek.

Tűzijáték 2022: Egyre több városban marad el augusztus 20-án a tűzijáték - Elmondták, mire költik inkább a pénzt

A budapesti tűzijátékkal kapcsolatban megszólalt Karácsony Gergely polgármester is a Facebook-oldalán, ő szíve szerint nem a tűzijátékra költene, de mint írja, erre nincs beleszólása.

"Már több polgármestertársam jelentette be, hogy mégsem rendeznek tűzijátékot az általuk vezetett településen, az így spórolt összeget inkább az emberek megsegítésére fordítják. Én Budapest főpolgármestereként ugyanezt nem tudom megtenni, nincs beleszólásom, hogy a kormány mit tervez és mennyiből a fővárosban. Ha rajtam múlna nem lenne tűzijáték, a milliárdokból pedig érdemi segítséget kaphatnának, akik az elszabadult árak mellett most már magasabb rezsit is kénytelenek fizetni." - írta, hozzátéve, hogy mindemellett a városvezetés mindent megtesz, hogy megsegítse azokat, akik bajba kerültek a megszorító intézkedések miatt.
 

Városok, ahol nem lesz 2022. augusztus 20-án tűzijáték


Salgótarján
Elsőként július 19-én Salgótarján polgármestere, Fekete Zsolt döntött úgy, hogy idén nincs tűzijáték, helyette inkább sokkal életszerűbb dolgokkal foglalkoznak - és még a környezetet is kímélik.

"Tisztelt Salgótarjániak!
Az elmúlt másfél hét országos eseményeit követően úgy döntöttünk, hogy augusztus 20-án nem rendezünk tűzijátékot.
Helyette adótanácsadó és mérlegképes könyvelő szakemberekkel konzultációs foglalkozásokat szervezünk azoknak, akik a KATA-változás miatt bajba kerültek. Valamint tanácsadó konzultációs foglalkozásokat szervezünk azoknak a salgótarjániaknak, akiket az áram- és gázdíjak emelkedése várhatóan súlyosan érint. Ezek során javaslatokat fogalmaznak meg szakembereink arra vonatkozóan, hogy a különböző típusú lakóingatlanokban hogyan lehet spórolni az árammal és a gázzal." - írta a Facebook-oldalán.

A polgármester azt is hozzátette, már csak a környezettudatosság miatt is eljött az ideje a tűzijátékozás beszüntetésének, hiszen a robbanószerekben mérgező vegyületek vannak, ráadásul a kisállatokat is traumatizálja a hangos durrogás, nem beszélve a környék vadvilágáról.

Siófok
Nem sokkal később Siófok is csatlakozott a kezdeményezéshez - bár az augusztus 20-ai ünnepséget megtartják, de dr. Lengyel Róbert polgármester úgy döntött, nincs most itt az ideje a tűzijátéknak.

"A szomszédunkban háború dúl, ukránok és oroszok, katonák és civilek ezrei pusztultak és pusztulnak egy értelmetlen konfliktus áldozataiként. Európa, azon belül hazánk is, borzalmas gazdasági helyzetbe került, sokaknak az is kérdés, hogy az ősztől miképp fogják kifizetni a rezsijüket, mennyi marad egyáltalán élelemre, ruházkodásra. A háborút elszenvedő ukrán és orosz néppel, no és a gazdasági helyzetből fakadó kilátástalansággal küszködő honfitársainkkal való szolidaritás -  és persze némi takarékosság - jegyében döntöttem úgy, hogy az idei augusztus 20-i rendezvénysorozatot igen, de az annak részét képező tűzijátékot nem tartjuk meg." - közölte a Facebook-oldalán.

A tűzijátékra eredetileg szánt mintegy 2 millió forintot a folyamatosan dráguló óvodai étkeztetés kiegészítésére fordítják, így is segítve a gyermekes siófoki családokat.

Szombathely
Szombathelyen korábban sem volt szokás augusztus 20-án tűzijátékozni, de ahogy a Nyugat.hu megtudta, a hagyományos szilveszteri tűzijátékról is lemond a városvezetés.

Utoljára 2019-ben tartottak szilveszteri bulit a Fő téren, és akkor volt az utolsó tűzijáték, sőt, a Savaria Karnevál nyitónapján sem ragaszkodnak a hagyományos tűzijátékozáshoz.

Tapolca
Az észak-balatoni város polgármestere a tapolcaiakat szavaztatta meg, ragaszkodnak-e a tűzijátékozáshoz, Dobó Zoltán Facebookon közzétett felhívására több mint ezren reagáltak, és a többség a tűzijáték ellen voksolt, így elmarad a tűzijáték Tapolcán is.

A helyi lap kérdésére Rédli Károly, az ünnepi napok programjait szervező Tapolca Kft. igazgatója elmondta, a látványosság idén 1,2 millió forintba került volna, de a pirotechnikát szolgáltató vállalkozóval a szerződést még nem írták alá, így a visszamondás nem kerül plusz költségbe.

Székesfehérvár
Székesfehérváron már egy ideje nem ragaszkodnak a tűzijátékhoz az ünnepségeken, ez most sem lesz másképp sem a Királyi Napok rendezvénysorozatán. Utoljára egyébként 2019-ben volt a Fejér megyei székhelyen tűzijáték augusztus 20-án, majd ugyanebben az évben a fehérváriak megszavazták, hogy ne rendezzen a város több tűzijátékot.

Szentes
Szentesen is elmarad a tűzijáték, erről Szabó Zoltán Ferenc polgármester értesítette a lakosságot a Facebook-oldalán.

"Városunkban idén is méltó módon megemlékezünk és megünnepeljük államalapításunk ünnepét augusztus 20-án! A Művelődési Központ munkatársai gőzerővel készülnek a hivatalos városi rendezvényre. A "világ" az elmúlt néhány hónapban és hétben igencsak megváltozott, ezért kértem Igazgató urat, hogy mellőzzük az ünnepség végére tervezett tűzijáték megtartását."

Pécs
A tűzijátékmentes ünneplésre szavazott Pécs is, az önkormányzat inkább a helyiek támogatására és a klímavédelemre fordítja forrásait.

"A pécsi városvezetés elkötelezett a klímavédelem és a zöld megoldások iránt. Meggyőződésünk, hogy költséges tűzijáték helyett a jövőbe mutató megoldásokra és a pécsiek számára élhető környezet kialakítására kell a közös kasszából költeni [...] Célunk, hogy közparkjaink ne pusztán kellemes környezetet biztosítsanak a kikapcsolódáshoz, de egyúttal támogassák a klíma védelmét is. Biztosak vagyunk benne, hogy élhető és fenntartható környezetre a pécsieknek nagyobb szüksége van, mint tűzijátékra" - tette közzé a Facebookon Pécs polgármestere, Péterffy Attila.

Törökbálint
Törökbálinton Elek Sándor polgármester osztotta meg a követőkkel a Facebook-oldalán, miért döntöttek ők is amellett, hogy maradjon el a tűzijáték.

"A háború okozta energiaválság elérte a magyar - így a törökbálinti - családokat is. Kollégáimat utasítottam arra, hogy a rendelkezésünkre álló információk alapján mérjék fel a kialakult helyzetet, annak várható következményeit és dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyekkel önkormányzati szinten segítséget tudunk nyújtani azoknak, akik a megemelkedett energiaárakat képtelenek kigazdálkodni.

Ne legyenek kétségeink, nehéz idők várnak ránk. Addig, amíg a nagyhatalmi politika nem a béke megteremtésében látja a háború okozta válság megoldását addig mi egyszerű emberek csak együtt, egymást segítve tudjuk leküzdeni az elénk tornyosuló nehézségeket.

Az önkormányzat felelős gazdálkodása számomra eddig is és ezután is rendkívüli fontossággal bír. Bár néhány hónapja még azt terveztük, hogy a covid okozta sokk után felhőtlenül és ismét együtt élhetjük meg a TÉR fesztivál által nyújtott élményeket, most mégis arra kényszerültünk, hogy átalakítsuk az erre vonatkozó elképzeléseinket. Mint tudják egy ilyen méretű és jellegű fesztivál szervezése hónapokkal korábban elkezdődik a vonatkozó szerződések megkötésével. Mindezt figyelembe véve kértem a szervezéssel megbízott munkatársaimat a fesztivál költségeinek radikális csökkentésére és szakmai javaslataikat figyelembe véve hoztam meg a döntést a három naposra tervezett koncertsorozattal kapcsolatban.
 
Remélem, hogy mindannyian megértik annak szükségszerűségét, hogy a már megkötött szerződések módosításával a rendezvény első két napját és a sokak által várt tűzijátékot is töröltük annak érdekeben, hogy az így megtakarított költségeket is a bajbajutott törökbálinti családok megsegítésére tudjuk fordítani.

A legrosszabbra is fel kell készülnünk, hiszen mindannyian látjuk és érezzük, hogy a háború, az ezzel kapcsolatos felelőtlen döntések és az ennek nyomán kialakult súlyos energiaválság alapjaiban rengeti meg a megszokott életvitelünket. Szokásainkat rajtunk kívül álló okok miatt ismét felül kell vizsgálnunk, olyan megoldásokat kell találnunk, amelyek ha megoldani nem is tudják, de enyhíthetik a ránk zúduló terheket.

De bízom abban, hogy a koronavírus járvány okozta nehézségekhez hasonlóan együtt, vállvetve a közeljövő problémáit is átvészeljük."

Olvasd el ezt is!
Közzétette a kormány: Így változik az áram és a gáz ára, ha túlléped az átlagfogyasztást augusztustól - Táblázattal! »


Forrás: MTI, a városoknál egyenként jelölve

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2022.07.21