Ismerős a helyzet, mikor a gondozók, tanárok, rokonok egyöntetű véleménye szerint is áldott jó gyermeked - aki máshol nyugodt és együttműködő - hazaérve rendszerint toporzékol, engedetlen és nyűgös? Anyaként megkaptad már, hogy "azért hisztizik, mert nem jól neveled"? Nos, nagy valószínűséggel éppen ellenkezőleg!

Gyakori jelenség, hogy a kisgyermekek - ovisok, bölcsisek - a közösségből családi körbe visszazökkenve kifordulnak magukból, nem együttműködőek, sőt, akár ütnek, dobálnak, toporzékolnak is. Jellemzően ezek a viselkedési formák az anyával szemben a legintenzívebbek - ami miatt az anyák azt a téves kritikát is megkapják, hogy elkényeztetik a gyereküket, "azért ilyen".

Nos, ez a nézet az esetek túlnyomó részében nem helytálló. Ne higgyük, hogy a gyermek viselkedése ellenünk szól - valójában pont a gyermekünk belénk vetett bizalmát bizonyítja.

 

Jó, ha tudjuk, hogy:

 

1. A gyerekekkel is rengeteg dolog történik a nap során
Ne gondoljuk, hogy csak nekünk van sok dolgunk vagy csak minket ér sok inger. Valójában a gyerekek idegrendszerének több, mint sok az az ingermennyiség, ami a közösségben reggeltől délutánig éri őket: folyamatos zsizsegés, hangzavar, feladatok, plusz az illendő vagy elvárt viselkedés rendkívül fárasztó.
 

2. Egész nap „viselkednek”
Már a reggeli indulás is sietős, szoros tempót követel (amire önmagában is szorongást okozhat), majd a kisgyerek egész nap a pedagógusok kéréseihez, elvárásokhoz, fegyelmezéshez, kötelező csendhez és a csoporttársakhoz próbál alkalmazkodni – amennyire persze életkorától telik. Nem adhatja ki magából a dühét, kimerültségét, frusztrációját, majd amikor a szülő megjelenik, a jelenléte okozta felszabadító érzés nyomán átszakad az a bizonyos „gát”, és kiszabadulnak az érzelmek.
 

3. „Néma gyereknek az anyja se…”
Az egész piciknél még életkori sajátosság, vagyis ösztönös a kiabálás és a hangos beszéd. A közösségbe járó nagyobb gyerekek pedig egyszerűen csak úgy tudnak érvényesülni napközben, ha túlharsognak mindenkit. Erről az otthoni hangerősségre nem feltétlenül megy azonnal a váltás.
 

4. Le kell vezetniük a feszültséget
A felnőtteknek is megvan a lehetőségük, hogy kiengedjék a gőzt, és mikor elfáradtak vagy érzelmileg telítődtek, arra vágynak, hogy szerettei olyankor is megértsék és elfogadják őket. Erre a gyerekeknek is szükségük van!
 

 

De miért pont anyával?

A kisgyermek legtöbbször az édesanyjával dacol - ez egyrészt a bizalom jele, vagyis a gyerek el meri engedni magát, meg meri mutatni indulatait az édesanyjának; másrészt annak a jele, hogy a leválás folyamat megkezdődött, megjelent benne a függetlenség iránti vágy.

Ilyenkor a gyermek nagy eséllyel maga is szenved saját viselkedésétől, és ebben az állapotában még inkább kedvességre és  kapcsolódásra vágyik, mint máskor. 


Meg kell említeni azt a lehetőséget is, amikor a hisztit, toporzékolást, ütögetést, sírást a szülő érzelmi elérhetetlensége váltja ki a gyermekből. A kisgyermek pedig a kapcsolódás iránti vágyát, hiányérzetét még nem tudja jól kommunikálni, és sajnálatosan csak ezzel az egy eszközzel találja meg az utat a szülőhöz.

 

Mit tegyünk, és mit ne?

Ne büntessük azért, amiért kissé „megőrül” a gyermek! Ehelyett segítsünk neki a frusztráció elviselésében, feldolgozásában, levezetésében!

1. Biztosítsunk lehetőséget, hogy kiadhassa magából a nap folyamán feltorlódott feszültséget. 
Adjunk a gyereknek délután egy kis időt és teret, hogy áthangolódjon az otthoni környezetre, és ne terheljük tovább a helyzetet még több feszültséggel, kiabálással.

2. Igyekezzünk lelassulni a helyzethez (persze ez nem könnyű, de megéri!), és kizárni a külvilágot (néznek-e minket, ki mit szól stb.)!
Csak rá figyeljünk és legyünk számára érzelmileg elérhetőek a nehéz percekben is!

3. Ha kicsit megnyugodott, guggoljunk le hozzá!
A szemébe nézve mondjuk el, hogy együttérzünk vele, de azt is, hogy mit NEM és miért nem Kínáljunk fel lehetőségeket a problémája megoldására! Ha engedi, meg is ölelhetjük, az ölelés csodákra képes!

4. Ne fegyelmezéssel indítsuk nap további részét!
Mozduljunk ki, hadd tombolja ki magát! A szabad mozgásnak a feszültségoldásban óriási szerepe van!

5. Találjunk ki olyan játékot, amiben kreatívan használhatja a hangosabbik hangját! Játszhatjuk például, hogy egyes jelzésekre kiabálhat egyet, egy másikra pedig halkabbra kell vennie a hangját.

6. Tárgyilagosan közöljük, ha vége a játéknak, és mondjuk el, mi a következő lépés, mit fogunk csinálni. Ezzel keretet adunk annak, mikor szabadjára engedheti magát, és mikor van az a pont, amikor elég, és vége a tombolásnak.

7. Fontos az ovi/suli utáni „levezetés”, szünet!
Délután és este ugyanis új rutin indul: házi feladat, vacsora, fürdés, lefekvés. Ezt a kört pedig lehetetlen higgadtan végigcsinálni, ha már eleve frusztráltan áll neki gyermek és szülő.

 

Ne várjunk el lehetetlent a gyerekektől: képtelenség mindig fegyelmezettnek lenni.

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik