Érettségi 2020: Még több részlet derült ki az idei érettségi vizsgák kapcsán! - Emmi közlemény és Maruzsa Zoltán tájékoztatója

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Érettségi 2020: Még több részlet derült ki az idei érettségi vizsgák kapcsán! - Emmi közlemény és Maruzsa Zoltán tájékoztatója Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyancsak még a csütörtöki nap folyamán pontosított néhány részletet az idei érettségivel kapcsolatban, pénteken pedig Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár újabb részleteket árult el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyancsak még a csütörtöki nap folyamán pontosított néhány részletet az idei érettségivel kapcsolatban, pénteken pedig Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár újabb részleteket árult el.

Az EMMI egyebek közt hangsúlyozta, a kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozta meg, ezért döntött a mielőbbi, május 4-i kezdés mellett.



Az írásbeli vizsgák május 21-ig tartanak, az egyes vizsgatárgyak napját és a lebonyolítás részletszabályait a hamarosan megjelenő kormányrendelet tartalmazza.

Szóbeli vizsga kizárólag azon tárgyak esetében lehetséges, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van (például hittan), továbbá szóbelit kell szervezni testnevelés tantárgyból. Az írásbeli alól felmentéssel rendelkező tanulók szintén szóban vizsgázhatnak. Az érettségi eljárása így jelentősen egyszerűsödik, megfeleződik a lehetséges személyes érintkezések száma - közölte a szaktárca.

Kitértek arra is: a vizsgajelentkezések közül törölték az alsóbb évfolyamos, nem végzős tanulók előrehozott érettségijét, valamint az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat, ezekre ugyanis nincs szükség az idei felvételi eljárásban, ezeket később lesz mód pótolni. Megtarthatóak ugyanakkor azok a szintemelő vizsgák, amelyek a felsőoktatási felvételiben való részvételhez szükségesek.

A vizsgák lebonyolítása során fokozott figyelmet fordít a kormány a biztonságra és az érintett vizsgázók, illetve pedagógusok egészségének védelmére. A diákok létszáma egy helyiségben legfeljebb tíz lehet, akik között biztosítani kell a legalább másfél méteres távolságot. A lebonyolítás során a tanulók csoportosulása sem engedélyezett - közölték.

Az első héten, a legtöbb vizsgázót érintő írásbelik a szokásos 8 óra helyett 9 órakor kezdődnek. A vizsgabizottság munkájában, az értekezletek megtartásakor előnyben kell részesíteni az elektronikus kommunikációs formákat - mutattak rá.

A vizsgák során a helyiségeket fertőtleníteni kell, a diákok és a pedagógusok számára igény szerint maszkot biztosítanak. A kollégiumi elhelyezést az érettségizők számára igény esetén biztosítják, ilyen esetekben, egy szobában egy tanuló helyezhető el.  

Az érettségitől való visszalépésre természetesen minden jelentkezőnek lehetősége van, aki bármely okból úgy ítéli meg, hogy inkább egy későbbi időszakban szeretne vizsgázni, ebben az esetben a befizetett vizsgadíjakat is visszafizetik.
A további tudnivalókról tájékoztatni fogják az iskolákat, diákokat - jelezte a minisztérium.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az április 17-ei Operatív törzs tájékoztatón további részleteket árult el a 2020-as érettségiről.

Még több infó az idei érettségiről - Maruzsa Zoltán tájékoztatója:
- megjelent a Magyar közlöny, melyben részletesen elolvashatók az idei érettségire vonatkozó szabályok - ez tartalmazza azt, hogy például testnevelésből szóbeli érettségi vizsgát kell tenni
- az érettségi vizsgákra május 4. és 21. között kerül sor
- a nyelvi tantárgyak esetében teljes értékű nyelvvizsgát ér majd idén a nyelvi írásbeli érettségi
- a vizsgázók száma nem lehet több 10 főnél egy-egy teremben - emiatt az eredetileg tervezett 4000 felügyelőtanár helyett kb. 6000 pedagógusra lesz majd szükség (ha 10-nél kevesebb főt engednének csak a termekbe, akkor ez még inkább megnövelte volna a felügyelőtanárok számát, ezért döntöttek a 10 mellett)
- aki betegnek érzi magát, ne menjen érettségizni
- idén elmaradnak a ballagások, hiszen ezek az általános tilalmi körbe tartoznak
- a diákokat nincs értelme tesztelni akkor, amikor érettségizni mennek, hiszen olyan gyorsan nem kapnának eredményt, ráadásul a lappangási idő is hosszú, így nem feltétlenül kapnának releváns teszteredményt
- nem kötelező a maszkviselés a diákoknak
- az utazások kockázatának csökkentése érdekében megnyitják a lezárt kollégiumokat, és elhelyezést biztosítanak azoknak a diákoknak és tanároknak, akiknek az érettségi miatt sokat kellene ingázni a vizsgák heteiben

Forrás: MTI, Operatív törzs
Fotó: Pixabay

 

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2020.04.17