„Anya, menjünk ki a játszótérre!” Vannak szülők, akik számára komfortos hely a játszótér, de a szülők nagyobbik része nem biztos, hogy repes az örömtől eme mondat hallatán. Talán az egyik legkínosabb helyzet, és egyben legkényesebb téma, hogy eldöntsük, rászólhatunk-e más gyerekére, ha úgy ítéljük meg, hogy arra szükség van.

Vannak, akik szerint a társadalom dolga a nevelés, azaz mindenki beleszólhat, ha az jogos - míg sokak szerint ez csak a szülő kompetenciája, és senki másnak nincs joga beleszólni.

Más gyermekére alapvetően nem szívesen szólunk rá, ám adódhatnak olyan szituációk, amikor azt érezzük, muszáj beavatkoznunk. Természetesen jogunkban is áll megtenni -ugyanakkor ne felejtsük el, hogy nem nevelhetjük más gyerekét, kivéve, ha azt látjuk, hogy az a másik gyerek veszélyben van, vagy mást sodor veszélybe.

Melyek ezek az esetek?

Általánosságban elmondható, hogy kedvesen, de határozottan rászólhatunk más gyerekére (de ez a saját gyerekünkre is vonatkozik), ha

- fizikai erőszakot alkalmaz (játékot erőszakkal elvesz, megüti, kicsavarja a kezéből a játékot, fellöki, szemébe homokot szór)
      
- annak ellenére folytatja a bántó viselkedést, hogy a másik gyermek már jelezte neki, hogy az nem esik jól neki (és az valóban veszélyes vagy kellemetlen)

- verbálisan bántalmazza a másikat, vagy minősíthetetlen szavakat használ.

Ha úgy érezzük, más gyereke átlépett egy határt, és a saját szülei nem szólnak rá (vagy nincsenek is jelen), nem kell tétlenül néznünk az eseményeket, vagy csendben elkullognunk.
 

Jó, ha gyermekünk tudja, hogy számíthat ránk, és ha kell, megvédjük - ugyanakkor a szabályok a mi gyermekünkre is kell, hogy vonatkozzanak!

 

Hogyan szólhatunk rá más gyerekére? 

Érdemes valamilyen diplomatikus megoldást választani.
 

1. Szúrós tekintet
Egyes esetekben – főleg egy veszekedés kirobbanása előtt, megelőzésként egy-egy jól irányzott, megfelelően szigorú tekintet is elég lehet a gyerek nem odaillő viselkedése esetén.
 

2. Jól megválasztott kommunikáció
Határozottan, röviden és egyértelműen, ugyanakkor kedvesen fogalmazzunk. Például:

„Kérlek, add vissza a labdát, mert mi hoztuk a játszótérre és éppen a lányom játszik vele.” Esetleg: „Ha már nem játszik vele, szívesen odaadjuk egy kicsit.” (Az utóbbit persze csak akkor ígérjük meg, ha komolyan is gondoljuk.)

„Hagyd abba a homokdobálást, mert a belemegy a szemetekbe, ami nagyon fájdalmas.”

„Nem beszélhetsz így a fiammal.”

"Ne dobáld a kismotort, mert eltörik és senki nem tud vele játszani."

 

3. Egy komplex megoldás
A helytelenül vagy zavaróan viselkedő gyerek felé fordulva, egy határozott „nem” után elmagyarázzuk, miért „nem” - majd felvethetjük egy sokkal jobb, izgalmasabb játék ötletét is, hogy másfelé tereljük a figyelmét.
 

4. Kerülni a dühös, támadó fellépést
Minden anyával és apával előfordul (velünk is!), hogy egy pillanatra nem figyel, főleg, ha több gyerekkel van a játszón – megeshet, hogy az egyik gyermek egyik pillanatról a másikra olyat tesz, amivel másnak sérülést vagy kárt okoz (pl. megüti a másikat, kicsavarja a kezét, homokot szór a szemébe), vagy egyszerűen viselkedésben átlép egy határt (csúnya szavakat használ).

Mit fognak szólni a gyerek szülei?

Ahogy nekünk is nehéz elfogadni, ha rászólnak a gyerekünkre, mások sem fogják jól fogadni, mert úgy gondolják, az ő gyereküket más ne fegyelmezze vagy nevelje; ezek a szülők jellemzően ők maguk sem húznak határokat saját gyermeküknek. Szinte felüdülés, ha egy-egy szülő elismeri, hogy gyermeke olyat tett, ami nem helyénvaló és lépéseket tesz a megoldás felé.

Mindenesetre ezekre a helyzetekre fel kell készülni gondolatban és lelkileg is, hiszen a gyerekközösségekben óhatatlan, hogy a felnőtteknek néha ne kelljen beavatkoznia a konfliktusok rendezése érdekében. 

 

Ha a mi gyermekünkre szólnak rá 

Semmiképpen nem a visszatámadás a dolgunk, hanem a szituáció reális reális felmérése, és ha az jogos volt, rendeznünk kell a gyermekünk által előidézett helyzetet, beszélni a gyermekünkkel, és a sértett féltől bocsánatot kérnünk.

Ügyeljünk rá, hogy ne legyünk érzelmileg elfogultak; mindig könnyebb ugyanis más gyerekében meglátni a hibát, mint a sajátunkéban.

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik